Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Egy csaknem 250 milliárd forint beruházással járó program élére került, miközben nincsen hazai tapasztalat egy ilyen volumenű tudásközpont fejlesztéséről. Gondolkodott már azon, mi lesz, ha a Talentis nem valósul meg?
– Természetesen igen: még amikor belevágtunk. A kérdés ma már nem az, hogy megvalósul-e a program, hanem az, hogyan – azaz lassú előrehaladással vagy gyors tempóban szegődünk a Nyugat nyomába. A külföldi tapasztalatok szerint a program robbanásszerűen és kitartó „izzással” egyaránt működhet. Most azon dolgozunk, hogy a reaktorunkban beinduljon a meghasadás...
– A Zsámbéki-medencébe a hazai tudástérséget Kenyeres Sándor álmodta meg és jelentette be a nyilvánosság előtt 2004-ben. Most ön irányítja a Talentist?
– Kenyeres Sándor a program alapítója, megálmodója, tervezője, én inkább a kivitelezője vagyok. A Talentis jelen állapotában professzionális menedzsmentet igényel, ezért projektcégeket hoztunk létre, és ezeken keresztül látjuk el a mintegy háromszáz térségfejlesztési projekt tennivalóit. Az én feladatom az operatív munka elvégzése, a munkálatok irányítása.
– Végzettsége szerint jogász és sokáig a közigazgatásban dolgozott. Hogyan került a térségfejlesztésbe?
– Véletlenül. A közigazgatási szférából Kenyeres felkérésére lettem a Mammut stratégiai menedzsmentjének tagja, ott váltam térségfejlesztővé. Nem bántam meg a döntést, ma is elégedetten dőlök hátra egy-egy sikeres projekt után.
– Sokszor elégedett?
– Nem annyiszor, mint ahányszor szeretném, de egyre gyakrabban. Mivel előképe sincs a Talentisnek Magyarországon, érthető, hogy számtalan előre nem látott probléma merül fel. De a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.
– Több izgalmasnak tűnő projektjük is elindult, mint az űrtesztközpont, a Magvető tőkealap vagy a térségi ökológiai elképzelés és energiakoncepció. A Talentis program hozadéka azonban még nem látható. Mikor lesz sikeres?
– A Talentis sikeres, ezt nem korai kijelenteni. Ahogyan említettem, a kérdés úgy merül fel: mennyi idő múlva látja mindenki az eredményeket. Egy ilyen kaliberű program csak az állam szerepvállalásával indulhat meg robbanásszerűen.
– Egy újabb tag az állami pénzekre várók sorában?
– A Talentis sohasem kért magának pénzt az államtól. Csak azokat az infrastrukturális beruházásokat várjuk, amelyeket az államnak mindenképpen meg kell csinálnia, a program nélkül is. A Talentis megépíti a saját létesítményeit, de közfeladatokat nem vehet át az államtól. Nincs forrása közutak vagy éppen közkórházak építésére. A program gyors fejlődéséhez szükséges az állam közreműködése. Ha az állam a saját feladatait gyorsan elvégzi, a Talentis gyorsabban nő és adók révén lényegesebb többet adhat az államnak, mint amennyit az elköltött a helyi infrastruktúrára. Az első Közép-európai Tudástérséghez kapcsolódó közvetlen tevékenységeken túl, mint amilyen az űrtesztközpont vagy éppen az innovációs központ kialakítása, a komplex ökológiai kezeléstől a térségi energiagazdálkodásig mindenre igyekszünk gondolni, de az állami feladatokat nem végezhetjük el.
– Ön saját magát sikeresnek tartja?
– Személyes pályafutásomat is sikeresnek érzem, mert térségfejlesztő üzletemberként azzal foglalkozhatom, amihez igazán értek és amit szeretek. A Talentis egy európai léptékű fejlesztés. Ráadásul a feladat bonyolultságából következően nap mint nap újabb kihívások elé kerülök, ami nem hagyja eltunyulni az embert és folyamatos motivációt jelent.
– A program eddigi alakulását nézve nem egy kikövezett útról van szó. Ha ma kellene kezdenie, belevágna megint?
– A Talentis önmagában a legnagyobb kihívás számomra. A legnehezebb pillanatokat mindig a kishitűség, nemtörődömség vagy a szakértelem hiánya okozta, de a koncepció kidolgozása és az első Talentis projekt kivitelezésének megkezdése máris kárpótolt a nehézségekért. A program újabb és újabb lehetőséget nyitott számomra, amelyet megragadva eljuthattam odáig, ahol most vagyok: számos siker után több, még nagyobb lehetőség előtt állok.
– Kevés ideje van, ezt az interjút is nehezen sikerült összehozni. Mit szól ehhez a családja?
– A feleségem és a nagyobbik fiam már megszokták, hogy nagyrészt a munkámnak élek, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy elég időt töltök a családommal. Igyekszem, és talán ebben is hétről hétre javulok. A szomszédok ugyan gyakran megszólnak, hogy ideje már levágni a füvet és kiszedni a gazt a járda kövei közül, de én az életemet tettem fel erre a vállalkozásra.
