BUX 140362.36 0,64 %
OTP 46050 0,17 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Társulva olcsóbb a földgáz?

2008. július 9. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Entar Első Energia-beszerzési Önkormányzati Társulás három fővárosi kerület és két környékbeli település nevében írt ki intézményeik gázellátására tárgyalásos közbeszerzést. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint Budapest VII., VIII. és XV. kerülete, valamint Százhalombatta és Pécel évi összes földgázigénye ötmillió köbméter, plusz legfeljebb ötven százalék. A társulás a számla kiállítását követően 30 napon belül átutalással fizet. Az ajánlattevők utolsó két lezárt üzleti évének mérleg szerinti eredménye nem lehet negatív, valamint a gázszolgáltatásból származó évi forgalmuknak el kellett érnie az egymilliárd forintot. Emellett az utolsó két évben rendelkezniük kell - évente - egy megrendelő számára szállított, legalább kétmillió köbméteres referenciával. A tárgyalásos eljárásra jelentkezők közül az első három cég jut tovább a második fordulóba. A minden tekintetben legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes. A tenderen való részvételre augusztus 1-jéig lehet jelentkezni, az eredményhirdetést augusztus 21-ére tervezik.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet