A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a város autóbusz-közlekedésének biztosítására. A pályázatra jelentkező szolgáltatóknak 168, legfeljebb hároméves, egységes (maximum három típusból álló) alacsonypadlós, mozgáskorlátozottak szállítására alkalmas rámpával, valamint korszerű gps-alapú utastájékoztató és járműkövető rendszerrel felszerelt buszparkkal kell rendelkezniük. A járművek 30-40 százaléka lehet csak csuklós autóbusz. Az ajánlattételi határidő június harmadika.
A nyertessel csak akkor kötnek szerződést, ha az megnyeri a debreceni önkormányzat menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződésre kiírt pályázatát is. A szolgáltatást 2009 júliusától kezdheti meg a győztes, akivel nyolc évre szóló megállapodást kötnek. A közlekedési társaságnak 200 millió forintos teljesítési biztosítékot kell fizetnie a városnak, továbbá fenn kell tartania a jelenlegi menetrendet, és csak az infláció mértékével emelheti a tarifát.
Jelenleg a Hajdú Volán Zrt. 160 busszal végzi a személyszállítást Debrecenben. A társasággal kötött közszolgáltatási szerződés 2012. december 31-éig szól, ám a megállapodás felbontható, ha gazdaságosabb és magasabb színvonalat garantáló megoldást talál a város - mondta korábban lapunknak Varga László, a debreceni önkormányzat városfejlesztési főosztályvezetője (Napi, 2008. március 20.). A cég az utóbbi két-három évben jelentős tarifaemelési javaslattal lépett fel, az önkormányzat viszont megrendelőként és a díjnövelés jóváhagyójaként a társaság igényeinél mérsékeltebb emelést hagyott jóvá. Nemrégiben viszont a Hajdú Volán jelezte: ilyen körülmények között részben vissza kellene vennie szolgáltatási színvonalából. Ebben a helyzetben döntött úgy a város vezetése, hogy pályázat keretében újabb szolgáltató után néz.
