BUX 138756.71 -0,74 %
OTP 45600 -0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét közbeszerzési bírsággal sújtották a gönyűi kikötő építtetőjét

2006. október 18. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a korábbi ötmillió forintos bírság után most újabb, nyolcmilliós büntetést rótt ki az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságra (Édukövizig) azon közbeszerzési eljárása miatt, amelyet a győr-gönyűi országos közforgalmú kikötő infrastruktúrájának fejlesztésére írt ki – tudta meg a NAPI Gazdaság. A bírság kiszabásán túl a KD nem tiltotta meg a szerződéskötést a pályázaton egyedül ajánlatot tevő, a kivitelezést nettó 7,3 milliárd forintért vállaló Vegyépszer Zrt., Betonút Zrt., Közgép Zrt., MÁV Hajdú Vasútépítő Kft. és Resonator Kft. alkotta konzorciummal. Az Édukövizig a munkaterületet átadta, azonban még csak előszerződést kötött a konzorciummal, mivel a végleges szerződéshez szükséges a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hozzájárulása és a fejlesztési forrás utalása is – mondta lapunknak Janák Emil, az Édukövizig igazgatója. A fejlesztés ugyanis a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében mintegy 7 milliárd forintos uniós és magyar támogatásból valósul meg. A nyertes cégek feladata a vasúti és közúti kapcsolatok kiépítése: 11 kilométer vasút építése, továbbá a vasút és a közút nem szintbeli keresztezése felüljáró létesítésével és az út mintegy 1,1 kilométeres átépítésével, továbbá az infrastruktúra kiépítése. A munkákat legkésőbb 2008. március végéig kell befejezni. Az uniós támogatás felhasználási határideje pedig 2008. június vége – ha addig nem készül el a beruházás, elvész a támogatás.
A második, júliusban kiírt közbeszerzési pályázaton a Vegyépszer vezette ajánlattevői csoporton kívül indultak még a Colas Dunántúl Zrt., a Hídépítő Zrt., a Strabag Építő Zrt., a Swietelsky Építő Kft. és a Viadom Zrt. vezette konzorciumok is. Közülük csak a Vegyépszerék jelentkezését fogadta el az Édukövizig, a másik öt konzorciumét formai hiányosságokra hivatkozva érvénytelenítette. A kizárás miatt a Colas, a Hídépítő és a Stabag is jogorvoslati eljárást kezdeményezett a KD-nál, valamint ezt tette az első pályázaton még elindult, de a másodikon a rövid jelentkezési határidőre hivatkozva már nem induló Hochtief Construction AG magyarországi fióktelepe és a Magyar Aszfalt Kft. A KD végül a cégek számára rendelkezésre álló túl rövid jelentkezési határidő miatt bírságolta meg az Éduköviziget 8 millió forintra. (A felhívás szövege az EU online közbeszerzési értesítőjében július 25-én jelent meg, a jelentkezési határidő pedig július 31-e volt.) A nyolcmilliós bírság mértékét vitatja az Édukövizig, illetve a hibát szerintük nem ők, hanem a pályázatot lebonyolító Buda Ügyvédi Iroda követte el. (Az első, február végén kiírt közbeszerzési eljáráson azért szabott ki a KD 5 milliós büntetést a vízügyi igazgatóságra, mert az Édukövizig akkor elfogadta és alkalmasnak találta a Vegyépszer és a Hoffmann Rt. – amely az új pályázaton már Colas Dunántúl néven indult – jelentkezését, holott azok, a többi indulóhoz hasonlóan, nem feleltek meg az ajánlati felhívásnak.)

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet