Páncélozott személygépjárművek vásárlására írt ki nyílt pályázatot a rendőrség számára a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység (CFCU). A két, speciális felszereltségű járművet nem a közelmúltbeli budapesti zavargások miatt szerzik be, hanem a schengeni végrehajtási egyezményből fakadó feladatok végrehajtására használják majd – tudta meg lapunk az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A vásárlást is az Európai Unió Schengen Alapjából finanszírozzák, a járművek ára egyenként 20-30 millió forint körül alakul.
A rendőrség szűkszavú tájékoztatása szerint eddig is rendelkeztek ilyen járművekkel, azonban a feladatok bővülése miatt most újakra van szükség. A részvételi feltételeket – az ORFK szerint – magyarországi és külföldi beszállító egyaránt tudja teljesíteni. A pályázóknak többek között ismertetniük kell az elmúlt évi páncélozottjármű-szállítási vagy -gyártási szerződéseiket. Az ajánlattételi határidő november 2., az ajánlati biztosíték 3900 euró. A nyertesnek 120 nap alatt kell leszállítania a járműveket.
Az alap a schengeni térséghez való csatlakozás – azaz, hogy 2007-től Magyarország a határellenőrzéseket tekintve is az unió keleti határa legyen – feltételeinek teljesítésére használható fel. Magyarország három éven keresztül (2004–2006) három egyenlő részletben 164 millió euró fejlesztési forrást kap. A támogatást – az unió külső határain, tehát az Ukrajnával, Romániával, Szerbiával közös magyar határszakaszokon – a külső határvédelemre (erre 115 millió euró áll rendelkezésre), a határellenőrzésre, a mélységi, azaz az országon belüli ellenőrzésre, valamint a határon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre lehet költeni.
