A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) és a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) eredményes végrehajtásához szükséges tájékoztatási és PR-feladatok ellátására írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A kommunikációs feladatokat a nyertesnek 2006. december 31-éig kell ellátnia; ez magában foglalja a hagyományos televíziós, rádiós és a sajtóban megjelenő kampány megtervezését és kivitelezését, weboldal készítését és működtetését, valamint a rendezvényszervezési feladatokat.
A szaktárca road-show-k keretében is tájékoztatni kívánja az érdekelteket a GVOP és KIOP nyújtotta lehetőségekről. A kiírásból kiderül, hogy a kampányokat az EU Strukturális Alapja és a magyar költségvetés együttesen finanszírozza.
A pályázóknak a 2002–2004-es időszakban nem lehetett két egymást követő évben negatív a mérleg szerinti eredményük, a közbeszerzés tárgya szerinti forgalmuk átlagos éves nettó árbevétele pedig meg kell hogy haladja a 400 millió forintot. Legalább egy olyan referenciát kell felmutatniuk, amely közszolgáltatás kommunikációja, közigazgatási szerv számára végzett kommunikációs feladat, vagy az EU népszerűsítéséhez kapcsolódó közcélú kommunikációs tevékenység. Ezen felül évente legalább egy, a 300 millió forintos értéket meghaladó kommunikációs projektet kell felmutatni.
