Június elsején adta át a Debreceni Egyetem a PPP rendszerben építeni tervezett diákhotel befektetőjének, a debreceni Hunép Universal Építőipari Rt.-nek az építési területet – tudta meg lapunk Kollár Józseftől, az egyetem műszaki és fejlesztési igazgatójától. A tavaly decemberben kiírt kétfordulós közbeszerzési eljárás finisében a Hunép és a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom Rt. küzdött a megbízásért. A kiíró szervezet tíz szempont szerint értékelte a beérkezett négy ajánlatot, a Hunépén és az Arcadomén kívül a Hérosz Rt.-ét és a Strabag Építő Rt.-ét. Összesen 45 százalékos súllyal esett latba az egyetem által fizetendő havi bérleti díj, valamint a bentlakókat terhelő üzemeltetési díj nagysága, további 20 százalékot tett ki a futamidő alatti karbantartásra, felújításra és eszközpótlásra szánt összeg. Az üzemeltetésre megajánlott biztosíték, valamint a saját erő (10 százalék volt az előírt minimum) további lényeges szempontok voltak.
A pályázatok bontása után a Strabag visszavonta ajánlatát, vélhetőleg az ajánlati árak miatt, a Héroszé pedig érvénytelennek bizonyult. (A társaság jogorvoslati kérelemmel fordult a közbeszerzési döntőbizottsághoz, a testület azonban elutasította a kérelmet.)
A megállapodás szerint a Hunépnek 2005. július 25-én kell használatbavételi engedéllyel átadni a bruttó 4 milliárd forintért felépített létesítményt. Az üzemeltetés a beruházó kezében marad, a diákotthon tulajdonjoga pedig 24 éves futamidőt követően száll majd át az államra. A havi bérleti díj súlyozott átlaga 19 795, a diákok által fizetendő üzemeltetési díj súlyozott átlaga 16 268 forint lesz.
A 904 férőhelyes diákhotel várhatóan 100 százalékos kihasználtsággal üzemel majd, mivel jelenleg a 9 300 kollégiumi ellátásra jogosult egyetemi hallgató csupán felének tud szálláshelyet biztosítani az egyetem. Amennyiben mégsem telne meg a diákszálló, az üzemeltető kiadhatja a szobákat, valamint nyáron szállodaként is működik majd a kollégium. Ehhez mérten magas színvonalú szolgáltatásokat kell biztosítania az üzemeltetőnek: a büfé, étterem és konyha mellett bowlingpályát, fitnesztermet és minden szobában internet-hozzáférést épít ki a beruházó. Az összes használható terület 16 300 négyzetméter lesz.
