A felszámoló Portfólió Kft. meghirdette a Komplex Nagyatádi Gépipari Vállalkozó Rt. teljes vagyonát, az induló ár nettó 407 millió forint - derül ki a Cégközlönyből. A város határában, közvetlenül a 68-as út mellett egy 5,7 hektáros területen áll a Komplex hat üzemcsarnoka, összesen 8,8 ezer négyzetméter alapterületen, amihez még 1,5 ezer négyzetméter raktárhelyiség is tartozik. A területnek mindössze 25 százaléka van beépítve, így további bővítés lehetséges - mondta lapunknak Koncz Elek felszámolóbiztos. Az ingatlanon kívül a gépgyár készletei, járművei és eszközei is vevőre várnak. A pályázatok beadási határideje március 5.
Az elsősorban hegesztett acélszerkezetek, szerszámok, könnyűipari gépek és alkatrészek gyártásával foglalkozó, korábban több mint 130 dolgozót foglalkoztató társaság 39 hitelezővel szemben mintegy 350 millió forint adósságot halmozott fel. Ebből a bér jellegű követelés 100 millió forint, amelynek több mint 90 százalékát a felszámoló néhány napon belül a bérgarancia-alap segítségével kifizeti. A cég elsősorban a megrendelések drasztikus csökkenése, illetve az évek óta elmaradt fejlesztések miatt került 2003 végére kritikus helyzetbe (NAPI Gazdaság, 2003. november 20., 10. oldal). A működést 150 milliós hitel segítségével próbálták finanszírozni, ám a nyár elején kiderült: a társaság nem tud a kellő ütemben törleszteni. Tovább növelte a gondokat, hogy a szakembergárda jelentős része időközben távozott, sőt a cég immár a közüzemi számlákat sem tudja kifizetni.
