BUX 138725.25 -0,76 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nyomtalanul

2010. december 22. szerda, 23:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elbert Jánosra szűkebb szakmáján kívül kevesen emlékeznek már - állítja Ungvári Tamás könyve elején. Pedig aki a hetvenes években nézte az akkori Magyar Televíziót, az biztos nem felejtette el a viccesen csúnya irodalmárt, aki átjött a képernyőn azoknak is, akik amúgy nem sok kultúrát fogyasztottak. A színházba járók, a világirodalmat olvasók a magas kultúra szférájából is jól ismerhették a sok nyelven, köztük kelet-európaiakon is tudó Elbert nevét, aki írt, tanított, könyveket és színdarabokat fordított, rádiózott, tévézett, ismeretterjesztett - az akkori értelmiségi világ legismertebb arcai közé tartozott.
Hogy mégis milyen keveset tudott róla a közönség, az tragikus módon derült ki: Elbertet 1983 márciusában holtan találták a Balatonban, azóta is tisztázatlan körülmények közepette. A magyarázatkeresés azonnal megkezdődött, az összeesküvés-elméleteket az is szította, hogy nem sokra rá meghalt Elbert kamaszfia, majd később a felesége is, haláluk hivatalos oka mindkét esetben öngyilkosság volt. Az ügyről nem ez az első könyv, Ungvári se most először ír Elbertről - neki talán mindenkinél több joga is van erre. Hiszen unokatestvérek voltak, együtt élték végig a zsidóüldözés szörnyűségeit és felnőtt életük is sokszor futott egymást érintő pályán, egész addig, amíg Ungvárinak azonosítania nem kellett a siófoki mólónál megtalált holttestet. A Nyomtalanul című könyv erről a pályáról, a szerző és hőse közös életrajzáról is szól, bepillantást nyújtva a háború utáni évtizedek értelmiségi belvilágába is, de a vezérszál a nyomkeresés, hogy mi vezethetett el a tragédiáig. Ungvári dolgát csak részben könnyíthette meg, hogy időközben az állambiztonsági dokumentumokból kiderült: Elbertet 1967-ben beszervezték és 1973-ig Firkász fedőnéven jelentette, miket beszéltek a társaságában. A család tíz évvel későbbi pusztulását ez önmagában nem magyarázza, legfeljebb azt erősíti, hogy Elbertnek lehettek olyan kapcsolatai, melyek később végzetesnek bizonyulhattak. A rejtély bizonyítékokkal alátámasztott megfejtésére ez a könyv se vállalkozhatott - egy teória vázlatát azért meglebegteti -, és Ungvári is kiemeli: ő Elbert János életét akarta megírni, "a halálos rendszert, mely neki és családjának ilyen sorsot osztott". A haláláról - fogalmaz az utóhang alcíme - csak a gyilkosok tudnának érdemlegeset mondani.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet