Az igazi Van Gogh: a művész és levelei - ez a címe az idei első nagy nemzetközi kiállítási szenzációnak. A január 23-án, a londoni Royal Academy of Artban megnyíló tárlaton a 120 éve elhunyt művész közel száz festménye és grafikája mellett magánlevelezésébe is bepillanthatnak a látogatók; a szervezők szándékai szerint így kiderülhet, a festő intellektuális képességei méltók voltak képzőművészeti géniuszához. A kiállítást úgy rendezik meg - értesült a Bloomberg -, hogy egymás közelébe kerüljön egy-egy festmény, grafika, illetve a levelekben róluk szereplő vázlat. Londonban eddig az 1999-es Monet-tárlat vonzotta a legtöbb, mintegy 800 ezer látogatót - azt még találgatni se nagyon merik, hogy Az igazi Van Gogh megdöntheti-e ezt a csúcsot.
Mindenesetre aki jókor megy Londonba erre a tárlatra, az akár át is ugorhat Amszterdamba, a Van Gogh-múzeumba - onnan ugyan épp a brit fővárosba kölcsönzik ki a névadó néhány főművét, helyettük azonban február 19-étől megnézheti a rivális/barát Paul Gauguin 1889-ben, nem sokkal kettejük arles-i tartózkodása után készült képeit. (A Gauguin-rajongók aztán ősszel megint Londonba mehetnek, a Tate Modern reprezentatív tárlatára.)
Aki Párizst is útba akarja ejteni tavaszi művészeti körútja során, az Lucian Freuddal találkozhat: a 88 éves művész alkotásait a Pompidou Center sorakoztatja fel március 10-étől. Sigmund Freud unokája még gyerekkorában, családostul menekült Nagy-Britanniába a nácik elől, ma egyértelműen a kortárs művészet brit óriásaként tartják számon. Az ő nevéhez fűződik egyébként a ma is élő művészek aukciós rekordja: 2008 májusában 33,6 millió dollárért kelt el az Alvó szociális ügyintéző című képe a Christie's New York-i árverésén (Napi, 2008. május 15.) - mint utóbb kiderült, a vevő az orosz milliárdos, Roman Abramovics volt.
