Ötmilliós órán nézi az időt, miután 30 milliós ruhájában beszállt a kétmilliós autóba - mindez dollárban. Nagyjából így nézhet ki az, aki meg tudott venni magának néhányat az idén a világ legdrágább holmijai közül.
Csak a nagyon optimista elemzők mondják még, hogy biztosan vége a szinte az egész világot takarékoskodásra szorító válságnak, a luxuscikkek ipara azonban az idén is kitermelte a maga rekordereit, minőségben, exkluzivitásban és nem utolsósorban árban is.
Az ágazatra szakosodott média év végi összefoglalóiban sok helyen szerepel az év legdrágább autójaként a Bugatti Veyron Fbg par Hermes - az adó nélkül 1,55 millió euróba kerülő, ezer lóerős sportkupét ugyan még tavaly mutatták be Genfben, de a vevők csak 2008 végétől ülhettek be a párizsi Hermes divatcég által kivitelezett ülésekre.
A dollárban számolva bőven kétmilliós kocsi ára azonban közel sem a legmagasabb a milliomosok idei bevásárlólistáján: egy mobiltelefonért például 3,15 millió dollárt is ki lehetett fizetni. Az iPhone 3GS Supreme készüléket az extravagáns mobilokra szakosodott Goldstiker International számára tervezte Stuart Hughes brit dizájner: a telefon teste 271 gramm 22 karátos aranyból van, előlapját 136 gyémánt díszíti, összesen 68 karát értékben, navigációs gombja egyetlen 7,1 karátos brill, hátoldalára viszont már csak 1 karátnyi gyémántból rakták ki az Apple logót. A szolid darabot egy hétkilós gránitdobozban vihette el boldog tulajdonosa - a hírek szerint ugyanis már gazdára talált egy aranybányákban érdekelt ausztrál üzletember személyében.
Ennél is többet költött az, aki a Patek Philippe Calibre 89 zsebórát szerezte meg a genfi Antiquorum novemberi aukcióján: a több mint egykilós 18 karátos sárga aranyórával a 150. születésnapját ünnepelte 1989-ben a svájci márka és az extravaganzi.com szerint összesen négy példány létezik belőle (egy-egy sárga, fehér, illetve rózsaszín aranyból, egy pedig platinából). Most 5,12 millió svájci frankért, azaz több mint 5 millió dollárért ütötték le, ezzel az idén ez lett a legdrágább aukción eladott óra a világon.
Árban szerényebb, de a Guinness rekordok könyvét így is megcélozta tervezője azzal a palackkal, amelybe a Loire-völgyi Chambord kastélyának nevét viselő, több száz éves múltú likőr került. A jellegzetes formájú likőrösüvegből Donald Edge ékszerész készített egy egyedi verziót, 18 karátos aranyba foglalva 1100 briliánst, néhány kisebb-nagyobb gyémántot és egy sor igazgyöngyöt. Az őszi londoni divathéten bemutatott palack 2 millió dollárba került.
Nem tudni, mi lett a sorsa annak az estélyi ruhának, amelyet még tavasszal mutattak be a malajziai Stylo Fashion fesztiválon (Napi, 2009. március 27.) A Kuala Lumpur csalogánya elnevezésű modellt és a hozzá való cipőt összesen 751 gyémánttal díszítették - köztük egy 70 karátossal -, mindösszesen 30 millió dollár értékben. A ruhát a tervek szerint körbevitték volna a Közel-Kelet néhány nagyvárosában. A Stylo igazgatója biztos volt benne, hogy megtalálják a vevőt, akinek majd méretére igazítják a borvörös selymet, de az év végéig nem érkezett hír arról, hogy ez tényleg sikerült-e.
