Jelenleg a konkrét pályázatok előkészítése, a támogatási keretek meghatározása folyik az új Széchenyi terv (ÚSZT) Gyógyító Magyarország programja kapcsán - mondta Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a nemzetgazdasági tárca pénteken tartott szakmai konzultációján. Az, hogy az egyes területekre milyen források jutnak majd az ÚSZT összesen ezermilliárd forintos - főleg EU-s források átcsoportosításából származó - keretéből, e folyamat során derül ki - tette hozzá. Az első fontos lépés Horváth szerint a termál-, gyógy- és ásványvizek komplex felhasználásához kapcsolódik, e terület forrásaira a vállalkozások mellett egyetemi kutatóintézetek, gyógyfürdők is pályázhatnak majd. A legfőbb cél, hogy helyi szinten, helyi márkák építésével fogjanak össze a szektor szereplői, elvégezzék a minőségi egészségipari fejlesztésekhez szükséges kutatásokat - hangsúlyozta az államtitkár. Az első körös pályázati témák között említette Horváth az ásványvíztermelést és -palackozást, az egészséges életmódot, az aktív- és konferenciaturizmust, a nemzetközi színvonalú vitorlás- és jachtkikötőket.
A cél nem szanatóriumország létrehozása, a közvetlen gyógyítás mellett a lelki egészség és a kulturális értékek megőrzése is szerepel a célok között az államtitkár szerint, ennek része a vallásturizmus erősítése, tematikus utak - például borutak - meghatározása, az egészségipari együttműködések mellett a kormány ösztönözné a fürdőváros jelleg kialakítását is. A szektor szakképzési rendszerének átalakítása mellett az egészségipari kutatások támogatása is része a programnak, az úgynevezett konyhareform pedig azt a célt fogalmazza meg, hogy a napi hárommillió adagot felszolgáló közétkeztetés - az iskolák és kórházak mellett az üzemi étkezdék - megfeleljen a korszerű táplálkozás követelményeinek.
