Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Történelmi léptékkel csaknem egy pillanat alatt a minisztérium az egészségügyi rendszer szinte minden részéhez hozzányúlt az öt reformtörvénnyel. Jó ötlet volt egyszerre zúdítani a társadalomra a változtatásokat?
– Igen. Bár a törvények néhány hónap alatt születtek meg, az egészségügyi rendszer minden szereplője erre készül már 16 éve. A minisztériumban tanulmányok, átalakítási tervek sora gyűlt össze az esztendők során, amelyekből soha nem valósult meg semmi. Most pedig az új miniszter új stábbal, valódi politikai támogatással, minden eddiginél nagyobb intenzitással kezdett el dolgozni. Megszülettek a jogszabályok, amelyekből már látszanak az első eredmények. A valódi hatást persze az mutatja majd, ha átalakulnak az intézmények, az emberek megtanulják, hogy a biztosítási rendszerben melyik ellátás jár nekik és melyik nem, illetve ha a gyógyszerpiacot sikerül úgy átalakítani, hogy tartható legyen a gyógyszerkassza.
– Milyen szakmai egyeztetések zajlottak a reformtörvények kidolgozása során?
– A Zöld könyv nyári nyilvánosságra hozatalával kezdődtek az egyeztetések. Az egészségügyben nem volt még dokumentum, amely körül ilyen mélységű szakmai vita alakult volna ki. Az egyeztetések gyorsan, egy hónap alatt lezajlottak, majd következett a parlamenti időszak. Normálisnak tartom, hogy nincs minden kérdésben egyetértés – éppen az lenne abszurd, ha mindenki kritika nélkül elfogadná a koncepciónkat. A lényeg, hogy a törvényekkel végre született valami, amit lehet akár kritizálni is.
A német modell lehet a minta
– Molnár Lajos miniszter szerint a reform a több-biztosítós rendszer kiépítésével válik teljessé. A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a magánbiztosítók bevonása nem feltétlenül jár az állam költségeinek csökkenésével, kicsi a mobilitás a biztosítók között, és állami szabályozók sorára van szükség.
– Először tisztázni kell, mit értünk több-biztosítós rendszer alatt. Létezik olyan modell, amelyben az általános csomagot egy szolgáltató biztosítja, a verseny pedig a további, kiegészítő biztosítási csomagok között zajlik. És van, ahol már az általános csomagot is több biztosító nyújtja, különböző mértékű önrész mellett. Lehet olyan modell is, amelyben az OEP állami biztosítóként szerepel, a többiek pedig vele versenyeznek. Ki kell választani, hogy melyik modell irányába indulunk el – erről pedig egyelőre nincs kormánydöntés. Bármelyik modellt választjuk, a társadalmi szolidaritáshoz ragaszkodni kell, nem különülhet el gazdag és szegény egészségügy. Ehhez szigorú szabályozás szükséges: például törvényben kell rögzíteni, hogy a biztosítók mindenkivel, aki jelentkezik, kötelesek biztosítást kötni. Mi, ügyfelek, válogathatunk a biztosítók között, de ők nem válogathatnak közöttünk. Ha több biztosító vásárolja az egészségügyi szolgáltatásokat, akkor nagyobb a verseny. Nem elég tehát az, ha csak az egészségügyi intézmények versenyeznek értünk, legyen verseny azok között is, akik a járulékainkért szolgáltatást vásárolnak. Az egyik legfontosabb előny, hogy a biztosítók, alkupozíciójuknál fogva olyan tárgyalásokat folytathatnak az egészségügyi szolgáltatókkal, amelyenre az információs aszimmetriától szenvedő, kiszolgáltatott betegek önmagukban nem lennének képesek. A hátrányok között pedig azért nem érdemes az adminisztratív költségek növekedéséről beszélni, mert az egészségügyi ellátórendszer egészének hatékonyságjavulása kiegyensúlyozhatja az egyes részterületeken fellépő költségemelkedést.
– Van olyan ország, amelynek egészségügyi rendszerére példaként tekint a minisztérium?
– Az Egészségügyi Minisztérium az utóbbi időben rendkívül lelkesen „olvasó intézménnyé” vált. Nemzetközi példák sokaságából igyekszünk tapasztalatokat nyerni, a kollégák minél több ország egészségügyi rendszerét igyekeznek behatóan megismerni, nincs ugyanakkor egyetlen „ideálország”. Ha mégis választani kell, akkor talán a német modell áll a legközelebb az elképzelésünkhöz.
– Mikor indulhat meg a biztosítók versenye Magyarországon?
– Reményeink szerint tavasszal megszülethet a kormánydöntés a biztosítókról. Ez különösen fontos volna a reform folytatása miatt, mert a részszabályozás – a finomhangolás – kidolgozásában már lényeges, hogy milyen modellre épül az egészségügyi rendszer struktúrája.
– Mi lesz, ha az MSZP továbbra is ragaszkodik az egy biztosítóhoz?
– Amíg nem tisztáztuk, hogy melyik fél mit ért több biztosító alatt, nincs értelme arról beszélni, mit gondol róla az MSZP. Rövidesen megkezdődnek az egyeztetések, amelyek végén kialakul a minisztérium végleges szakmai javaslata arról, hogy az melyik modellt javasolja. A fogalmak tisztázása után lesz érdemes a nagyobbik kormánypártnak végleges véleményt formálnia.
Átszabják az egynapos beavatkozások rendszerét
– Az egészségügyi kassza túlköltéseit addig is kordában kell tartani. Az idén milyen lépéseket tesznek ennek érdekében?
– A gyógyszerkassza túlköltéseinek évi 15–20 százalékos emelkedését képtelenség finanszírozni, nem lehet ennyi járulékot beszedni, ezért született meg a gyógyszer-gazdaságossági törvény. Ez felülről zárja a kasszát, mostantól nem lehetséges túlköltés; a hiány túllépését ugyanis a gyártóknak kell fedezniük. Ráadásul egyértelműen látszik, hogy túlkínálat van a kórházi ágyakból, kihasználatlanok a kapacitások, amelyek felesleges többletköltséget jelentenek a fenntartott személyzet, minimumfeltételek és közüzemi számlák miatt. A valódi megtakarítás épületek, épületrészek bezárásával érhető el, ám ez nem feltétlenül jelenti kórházak megszüntetését. Ha egy intézmény, amely eddig 44 épületben működött, ezután mondjuk 35 épületben kapna helyet, már óriási megtakarítást tudnánk elérni.
– Tényleges megtakarítást jelenthetne az egynapos beavatkozások terjesztése is, ám a kórházak szerint nem elég ösztönző ennek a finanszírozása.
– Úgy mondanám inkább, hogy nagyon erőteljesek az ellenösztönzők. A magyarok hagyományosan nem hiszik el, hogy egy nap alatt is olyan minőségű orvosi beavatkozást lehet végezni, mint többnapos kórházban fekvéssel. Véleményünk szerint az egynapos beavatkozások finanszírozása kifejezetten kedvező – ám a betegek hálájának materiális kifejeződésekor könnyen lehet, hogy alacsonyabb értéket képvisel egy ilyen műtét. Mindezzel együtt tart az egynapos beavatkozások listájának felülvizsgálata, a szakmai kollégiumok viszont meglepően szűkre szabták ezek listáját. A minisztérium tudni szeretné, hogy ha egy angol vagy német beteg meggyógyítható egy nap alatt, a magyar miért nem. A finanszírozást úgy alakítanánk át, hogy bizonyos beavatkozásokat csak egynaposként lehessen elszámolni.
– Mikorra várható a vizitdíjról szóló végrehajtási rendelet, tartalmaz-e majd technikai feltételeket, illetve milyen szankciókra számíthatnak az orvosok, ha elmulasztják beszedni?
– A minisztériumnak nem feladata eldönteni, hogy az ország különböző részein, különböző élethelyzetekben hogyan szedjék be a vizitdíjat. Opciókat adunk egészségbiztosítási kártyával, bankkártyával vagy készpénzzel történő fizetésre, és alternatívákat kínálunk nyugtára, egyszerűsített számlára vagy automatára. Az egységes kormányrendelet csak a kereteket határozza majd meg. A szankciókat a törvény rögzíti, ha valaki nem szedi be a díjat, magának kell befizetnie az Egészségügyi Alapba.
Ágy helyett ellátásban kell gondolkodni a kórházaknak
– Hasonlóan kényes téma a kórházi ágyszám-keretszámok és kiemelt kórházak kérdése – elképzelhetőek még változások ezen a területen?
– A keretszámokat törvény írja elő, ott biztosan nem lesz változás. Nagyon sok régióban megindult a munka, néhány régióban ugyanakkor számomra érthetetlen módon rendkívül furcsa véget értek a regionális egészségügyi tanácsok (ret) egyeztetései: kategorikusan kijelentették, hogy nem hajlandók tárgyalni erről. Lemondanak arról, hogy a véleményüket a miniszter figyelembe vegye döntése meghozatalakor. A kiemelt kórházak körét szintén törvény rögzíti. Bizonyos szakmákban ugyanakkor pár éven belül nem lesznek tényleges ágyak, lesznek helyette műtők, ambuláns ellátások és egynapos sebészet – az ágycentrikus gondolkodásról pedig az ellátáscentrikus gondolkodás felé mozdulunk el. A gyógyászati technikák fejlődésével a jelenleginél sokkal rugalmasabb kórházakra van szükség, Nyugat-Európában például már rendszeresen mozgatható belső falakkal ellátott kórházakat építenek. Ezt az irányt akarjuk követni; mindehhez a forrás is megvan, az Új Magyarország fejlesztési tervből egészségügyi célokra mintegy 400 milliárd forint áll rendelkezésre.
– Mely szakterületek részesülnek az uniós forrásból, és mikor lehet ezt felhasználni?
– Az összeget 2007 és 2013 között lehet elkölteni. Tételesen egyelőre nem tudom megmondani minden területről, hogy mennyi pénzt kap, de biztosan jut belőle onkológiai fejlesztésre és a járóbeteg-ellátás fejlesztésre, mivel számos kistérségben semmilyen járóbeteg-ellátás nincs, ezekben ellátóközpontok létesülnek. A sürgősségi ellátás fejlesztésére húszmilliárd forint jut, elsősorban egy integrált projekt részeként, ahol 40–50 épülettel rendelkező kórházakat szeretnénk kevesebb ingatlanba „tömbösíteni”. Egészségfejlesztésre, népegészségügyre, prevencióra és átképzésekre 60–70 milliárdot tervezünk elkölteni. Kiemelt cél továbbá az orvosegyetemi ellátás fejlesztése.
A kistérségi orvosok csoportpraxist működtethetnek
– A háziorvosok állami támogatása közben betegenként mintegy 70 ezer forinttal csökkent. Hogyan teremtődhet meg a praxisok valós hazai piaca?
– A háziorvosok átlagosan havi 700 ezer forintot kapnak az egészségügyi biztosítótól, ebből kell működtetni a praxist. Hat év után megszűnt az eszköz- és ingatlantámogatás, amelyet vállalkozók kaptak; nem gondolom, hogy a biztosítónak kellene a vállalkozókat támogatnia, akár orvosok, akár más foglalkozásúak. A vizitdíj pedig pótolhatja a kieső bevételt. Nem állítom, hogy a reformintézkedések hatására minden praxis vonzó munkahellyé válik, de a piaci folyamatok tisztulásával elkezdenek közelíteni valós értékükhöz. Ennek eszköze lehet a kistérségi központok megteremtése, ahol a doktorok csoportpraxist működtethetnek.
– A háziorvosok számára további újdonság a teljesítményelvű finanszírozás tervezett bevezetése.
– Maguk a háziorvosok azok, akik régóta hiányolják a fix díjazás helyett a ténylegesen elvégzett munkájukat értékelő finanszírozást. A jelenlegi rendszerben a biztosító nem tesz különbséget az éjjel-nappal kiemelkedően dolgozó és az átlag alatt teljesítő doktorok között. Emiatt olyan mutatókat használnánk, amelyekből a munka minőségére következtethetünk; ilyen lehet többek közt, hogy a cukorbetegek vércukor-ellenőrzése hányszor történik meg, szedik-e a gyógyszereiket a betegek vagy megjelennek-e szemészeti vizsgálaton. Ehhez a biztosító adatait vennénk figyelembe. Ebből most az látszik, hogy a betegek jelentős része nem szedi rendszeresen a gyógyszereit. A doktorok finanszírozásának egy része tehát e mutatók szerint változna. Egyelőre a tervezés korai stádiumában járunk, de bízom abban, hogy az idén el tudunk indulni a megvalósítás felé.
