Dacolva az időjárással és a piaci nehézségekkel, idén is folytatódik a Műgyűjtők éjszakája rendezvénysorozat a Falk Miksa utcában és környékén. Február 25-én már tizenötödik alkalommal várják az érdeklődőket a galériák, illetve aukciósházak, ezúttal a kortársak különösen erős felhozatalával. A tavaly 105 éves korában elhunyt Lossonczy Tamás két helyen is főszereplő lesz: a Pintér Sonja Kortárs Galériában a mester olaj-vászon képeiből válogatott tárlat látható, a MissionArt Galéria pedig az 1945 óta készült papírmunkáit mutatja be két Falk Miksa utcai helyiségében, köztük számos ritkasággal. A Kálmán Makláry Fine Arts galéria a Franciaországban alkotó, két éve elhunyt Sándorfi István kiállítását nyitja meg ezen az estén (a hetvenes-nyolcvanas években készült képek egy külföldi magángyűjteményből valók). A magyar kortárs nagyságok sorát Bak Imre folytatja: Válaszok címmel a Prestige Galériában mutatja be legújabb műveit.
Az éjfélkor záruló parádén rendre felvonulnak a műgyűjtői éjszakák hagyományos résztvevői, egyebek közt a Dénes Galéria, amely történetében először árverést is tart: nomád szőnyegek, kínai terrakottafigurák, hajózási navigációs eszközök kerülnek kalapács alá. A Pintér Aukciósház márciusi havi aukciójának kiállítását nyitja meg ezen az estén, a Haas Galéria pedig folytatja Modern klasszikusok - Klasszikus modernek című sorozatát, már a hatodik résszel, szervezett tárlatvezetés mellett.
A számos vernisszázs mellett lesz egy finisszázs is - ezen a B55 Kortárs Galéria Bánki Ákos Abstraktció 2.0 című tárlatát búcsúztatják -, és egy kortársgaléria, a Hervé Gallery bemutatkozása mellett lesz egy búcsú is: a magyar árverési színtérről kivonuló Ferenczi Enteriőr kiárusítja teljes raktárkészletét.
