BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tízmilliós sikerekben bízik a Sotheby's

2010. január 17. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magasra tett mércével vág neki a Sotheby's idei első nagy művészeti aukciójának: az impresszionisták és modernek február 3-i árverésén három művet is indítanak 10 millió fontnál (16,3 millió dollár) drágábban - mint a ház közleménye hangsúlyozza, erre még nem volt példa Londonban. Az egyik Alberto Giacometti Sétáló embere, amely 12-18 millió fontos becsléssel kezdi a licitet; a hat példányban létező életnagyságú bronzszobor értékét növeli, hogy ez az öntvény még a művész életében készült, ilyen pedig még nem került kalapács alá a Sétáló emberből. A szobor a Dresdner Bank gyűjteményében volt, ezt a szintén jelentős kollekcióval rendelkező Commerzbank vette át, amikor egy évvel ezelőtt megvette a Dresdnert, az eladásából származó bevételt a Commerzbank művészeti alapjának, illetve egyes múzeumok támogatására fordítják. A Giacometti piacra vitelét bátoríthatta, hogy a ház tavaly novemberi New York-i aukcióján az olasz művész Eleső ember című bronza 19,3 millió dollárért kelt el, 12 milliós felső becslés után.
A szinte biztos befutók közé tartozik Gustav Klimt ugyancsak 12-18 millió fonton induló Templom Cassonéban című tájképe, amely egy restitúciós eljárás végén találhat vevőre. A kép eredeti tulajdonosa a bécsi nagyiparos Viktor Zuckerkandl és felesége volt, majd a második világháború során eltűnt; most egy meg nem nevezett európai magángyűjteményből került elő, amelynek tulajdonosa a Sotheby's közreműködésével egyezett meg a Zuckerkandl-örökössel. (Néhány éve a Bloch-Bauer család ugyancsak restitúciós eljárásban szerezte vissza a legismertebb Klimt-képek egy részét, majd 2006 novemberében a Christie's árverezte el őket; akkor a tájképek 31-40 millió dollár közti árakon keltek el New Yorkban.)

A harmadik tízmilliós alkotás Paul Cézanne képe, a Boroskancsó gyümölcsökkel, a művész legkiemelkedőbb csendéletei közé sorolt festményt 10-15 millió fontra becsülte a ház (valamikor a legismertebb Cézanne-gyűjtők közé tartozó Barnes-gyűjtemény része volt). Ha ez a három tétel behozza az alsó becsértékét, akkor lényegében már teljesül is a Sotheby's várakozásainak a fele, hiszen a 39 tételes aukciótól összesen legalább 69 millió fontot remélnek. A tavaly februári hasonló árverésen csak 29 tételt indítottak, alig több mint 40 millió fontos becsléssel, de akkor még a válság volt az úr a piacon; az impresszionisták őszi New York-i aukciója már csaknem 182 millió dollárt hozott - a 66 tétel 85 százaléka elkelt -, meghaladva a felső becsértékek összegét (Napi, 2009. november 9.). Ez volt az első fényes igazolása az árverési politika megváltoztatásának, annak, hogy kevesebb, de válogatott tételt kell indítani, gondos árazással, s akkor akár garanciavállalás nélkül is meglehet a siker.

A Christie's impresszionista részlegénél még nem hozott ilyen talpra állást a tavaly november, akkor a New Yorkban indított 40 tétel harmada visszamaradt, a 65,7 millió dolláros összbevétel az alsó becsértékek összegét sem érte el. Most a Christie's illetékes részlegvezetője a ház közleményében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évben jelentősen visszaesett a kínálat az impresszionista és modern szegmensben, miközben a kereslet tartós volt, a második félévben azonban már megerősödött a bizalom a beadók részéről. Február 2-án Londonban 48,3-69,1 millió fontot várnak 48 tételért, közülük a legmagasabbra az egyre kapósabb Kees van Dongen spanyolos női portréját, a Gitane-t értékelték, ez 5,5-7,5 millió fontos becsléssel indul. Ugyancsak a spanyol motívum ihlette Natalja Goncsarova 1916-ban készült, 4-6 millióra értékelt absztraktját - a van Dongen-képhez hasonlóan ez is először kerül árverési kalapács alá. A Christie's 2001 óta követett szokásához híven a februári londoni estén az impresszionisták aukciója után rögtön tart egy árverést a szürrealista műveknek is, ezen 38 tételre lehet majd licitálni, összesített becsértékük 8,1-11,7 millió font. Milliós indítások itt nincsenek, a legmagasabbra René Magritte és Salvador Dalí egy-egy képét értékelték (600-900 ezer font közti tartományban).

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet