Januártól megújul a magyar, ma még Viva+ néven futó, de a jövő év elejétől csak Viva néven sugárzó televíziós zenecsatorna arculata - mondta lapunknak Málnay B. Levente, a csatornát működtető Z+ Műsorszolgáltató Rt. vezérigazgatója. A névváltozás azért következik be, mert 2003 januárjától nem lesz látható a magyar háztartásokban a német nyelvű Viva, vagyis egyetlen Viva-csatorna a magyar nyelvű marad, amely másfél éve a kölni székhelyű Viva Media AG tulajdonában van. A nyáron az AOL Time Warner újabb részvénycsomaggal erősítette tulajdonosi pozícióját a Viva-csoportban, ami után a társaság megújult lendülettel indult a nemzetközi zenetévépiac meghódítására, s immár nem csupán Európában, de Kínában is megvetette lábát. Az egyre növekvő nemzetközi jelenlétnek gyakorlati haszna is van a magyar csatorna számára, amely ezáltal nemzetközi projektekben is részt vehet - mondta Málnay B.
Az év tehát a magyar Viva televízió felfrissülésével indul, s új műsorok is megjelennek a képernyőn, egyszersmind formájában és tartalmában egyaránt megváltozik a televízió honlapja. Málnay elmondta még, hogy a Viva+ - miután szinte valamennyi kábeltelevíziós szolgáltató kínálatban jelen van, s az AM Micrón is fogható - jelenleg mintegy 1,6 millió háztartásban érhető el. A zenetévék egy-egy országban általában egyszázalékos közönségarányt tudnak elérni, a Viva+ ezzel szemben idén az első nyolc hónap átlagában a 15-29 éves korosztály körében 2,9 százalékot ért el, amit a vezérigazgató részben azzal indokolt, hogy a Viva+ az egyetlen fiataloknak szóló magyar nyelvű csatorna. A zenetévé a fő célcsoportjában előkelő helyet szerzett magának, egy áprilisi felmérésből kiderül, hogy az említett korosztályban az RTL Klub után a második helyen áll az először bekapcsolt televíziók sorrendjében. A vizsgált korcsoport 36 százaléka minden nap belenéz az adásba. A divatosság alapján pedig a Viva+ maga mögött hagyott szinte valamennyi jelentős zenei rádiót, és a nagy televíziókat a 15-29 évesek körében.
Az 1997-ben alapított, s 146 millió forint jegyzett tőkéjű Z+ Műsorszolgáltató Rt. tavaly mintegy egymilliárd forintos bevételre tett szert, s idén 10 százalékos növekedést vár. A zenecsatorna bevétele alapvetően két forrásból származik: a kábeltelevíziós cégektől, illetve a reklámokból.
D. J.
