BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Omega Prágában állítja meg az időt

Harmincnégy év szünet után újra fellép Prágában az Omega zenekar - jelentette be kedden Jan Kratochvíl, a Liver Music rendezőiroda munkatársa.

2005. március 8. kedd, 10:55

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A koncert június 9-én este a legendás prágai Lucerna palota nagytermében lesz, amelynek férőhelye az ilyen rendezvények alkalmával mintegy 4000-4500 fő - írja az Index az MTI alapján.

Kratochvíl szerint az Omega az egykori Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi sikereket elért, legendás zenekara. Az Omega először - és eddig egyetlen alkalommal - 1971-ben a harmadik csehszlovák beatfesztiválon mutatkozott be a Prágában, mégpedig hatalmas sikerrel, ahogy azt a korabeli sajtó is bizonyítja. A zenekar számai a hetvenes és a nyolcvanas években ismertek és népszerűek voltak a csehek körében, és olykor ma is hallani egy-egy számot az éterben. A Gyöngyhajú lány című slágernek cseh változata is közismert lett, s manapság is aránylag gyakran hallani a rádiókban. Az Omega együttes idén Erdélyben szintén koncertezik, az ősz folyamán a Vajdaságban és Szlovákiában is fellép, továbbá néhány nyugat-európai nagyvárosban. Várhatóan az ősszel megjelenik egy új Omega CD is.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet