Tegnap hódító útjára indult a Starcraft stratégiai játék folytatása. A kiadó tervei szerint 5-7 millió példányt adnak el belőle még az idén. A nagyobb videojáték-boltok éjjeli nyitva tartással ünnepelték a 12 éve futó első verzió után megjelent második változatot. Az Index.hu beszámolója szerint Magyarországon is hét-nyolc helyen volt ilyen buli, több száz fős sorok álltak a nagyobb boltok előtt. A fórumokon az Alleeban és a Saturnban, a CDGalaxisban tartott fővárosi éjfélvárót (ahogy a Harry Potter befejező kötete, a Starcraft II. is éjféltől volt kapható) egyaránt dicsérték.
A várakozás igencsak nagy volt, hiszen eredetileg tavaly jelent volna meg a Starcraft második része. A Blizzard a fejlesztést 2004-ben kezdte meg, az új verzió mindenesetre már teljes 3D-ben pompázik, a kor elvárásainak megfelelően. A rajongóknak jó (bár pénztárcájuk szempontjából talán nem is annyira kedvező) fejlemény, hogy felhasították a történetet három részre, ami a terranközpontú Wings of Libertyvel veszi - állítólag igencsak tartalmas - kezdetét. A kiadó ígérete szerint a további részeket kiegészítőként - tehát nem teljes, hanem az ilyenkor szokásos kedvezőbb áron - adja majd. A most megjelent játékért nem keveset kell leszurkolni, az ára a pc-s, illetve netes változattól függően 13,4 és 24,3 ezer forint.
