Végleg leszállt a Seagle Air: a főleg charterutakra járó szlovák légitársaságtól mai hatállyal megvonta a repülési engedélyt a pozsonyi közlekedési minisztérium. Az 1995-ben repülőiskolaként alapított Seagle Air 2007-ben alakult át légitársasággá, az akkor csődbe ment, majd megszűnt szlovák nemzeti légitársaság helyére kívánt lépni. Az idén október 22-én viszont már azt jelentette be, hogy pénzügyi okokból leállítja járatait. A TASR hírügynökség szerint ezt azzal indokolták, hogy olasz partnerük, a Skyone Italy Airlines nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, amelynek értelmében a szlovák vállalkozás használhatta volna a saját gépeit Olaszországból induló járatokra (az olasz fél szerint ennek az volt az oka, hogy nem kapták meg a szükséges garanciákat). A közlekedési tárca vizsgálata szerint a mintegy kétszáz főt foglalkoztató Seagle Airnél technikai hiányosságok is akadtak, de a koncessziót a pénzügyi nehézségek miatt vonták meg.
A jóval ismertebb szlovák fapados légitársaság, a SkyEurope szeptember elején állította le járatait, az önmaga átszervezésével hónapok óta küszködő cég ellen csődeljárás indult. A csődgondnok ezen a héten tett javaslatot az ügy befejezésére az illetékes pozsonyi bíróságnak, arra hivatkozva, hogy a SkyEurope-nak nincs elég ingatlana ahhoz, hogy lefolytassák az eljárást.
