A General Motors Co. (GM) akár részesedést is felajánlhat az Adam Opel GmbH-ban az ott dolgozóknak - közölte pénteken Nick Reilly, a GM nemrég kinevezett európai igazgatója az amerikai autógyártóhoz tartozó Opel főhadiszállásán, Rüsselsheimben tartott sajtótájékoztatóján. A munkavállalók ilyen bevonása együtt járna az Opel német részvénytársasággá alakításával - tette hozzá a Bloomberg szerint Reilly. A GM december közepére ígérte az Opel átszervezési programjának közzétételét, német források azonban már ismertettek egy nem hivatalos tervezetet. Eszerint az Európában mintegy 48 ezer főt foglalkoztató GM összesen 8151 munkahelyet szüntetne meg az Opel-, illetve Nagy-Britanniában a Vauxhall-üzemekben, ebből 1300 lenne adminisztratív poszt. A termelésben dolgozók közül a legtöbbet a németországi Opel-gyárakból bocsátanák el, összesen több mint 3200 főt, Belgiumban viszont végleg bezárnák az antwerpeni üzemet, amivel több mint 2300 munkahely szűnne meg. Kisebb elbocsátásokat terveznek Nagy-Britanniában és Spanyolországban, a lengyelországi gliwicei üzemet azonban nem érintenék a leépítések, a szentgotthárdi Opel-üzemről pedig nincs is szó a tervezetben - emelte ki az MTI-Eco.
A GM a múlt hónapban döntött némileg váratlanul úgy, hogy mégsem adja el az Opelt a Magna International Inc.-nek, hanem egy 3,3 milliárd eurós programmal újraszervezi a veszteséges európai gyártót. Ehhez 2,7 milliárd eurót szeretne kapni az érintett európai országoktól, a fennmaradó 600 milliót maga állná. Reilly hangsúlyozta, hogy csak olyan együttműködést akarnak, amely nem ütközik az állami támogatást akadályozó uniós szabályokba és nem akarják, hogy az európai kormányok egymás felüllicitálásába kezdjenek. Az európai igazgató azt is el kívánja érni, hogy a szakszervezetek elfogadják évi 265 millió euró megspórolását lehetővé tevő takarékossági programját.
