Az amerikai Ford Motor Co.-nak összesen 11,18 milliárd dollárjába fog kerülni az az átalakítási program, amelynek eredményeként a cégvezetés reményei szerint 2009-ben ismét nyereséges lehet az autógyártó – derül ki a társaság jelentéséből. Az Egyesült Államok tőzsdefelügyeletének eljuttatott dokumentum szerint 2006-ra 9,98 milliárd dollár átszervezési költség esett. A teljes összegből 5,96 milliárd dollárt a munkavállalók végkielégítésére, 2,74 milliárdot nyugdíjakkal kapcsolatos kiadásokra, 2,2 milliárdot leértékelési veszteségek fedezésére, 281 milliót pedig kapacitáscsökkentésre fordítanak. A költségcsökkentés részeként bezárnak 14 Észak-Amerikában lévő üzemet és elbocsátanak 37 ezer fizikai és 14 ezer irodai alkalmazottat. A Ford 12,7 milliárd dolláros veszteséggel zárta a tavalyi évet és 8 százalékkal kevesebb autót adott el, mint egy évvel korábban. A cégnek szembe kell néznie egy kellemetlen perrel is, amit azért indítottak ellene, mert megtakarítási programjában még akkor is ajánlotta részvényeit, amikor értékcsökkenésük miatt azok már nem jelentettek jó befektetést. A felperesek szerint ezzel megsértették a felek közötti bizalom elvét.
