BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megduplázná osztalékát a France Telecom

2005. június 29. szerda, 23:59

Tavaly kifizetett osztalékának dupláját utalná át a részvényeseknek az idei eredményből a France Telecom (2004-ben mindössze 0,48 eurós osztalékot kaptak a befektetők). Európa második legnagyobb telekommunikációs vállalata bejelentette, hogy folytatja költség-, illetve adósságcsökkentő programját, 2006 és 2008 között pedig a bevételeinek 3–5 százalékos növelését tervezi. A tegnap bejelentett stratégia szerint a vállalat kamat-, adófizetés, illetve amortizáció és leértékelések nélkül számított nyeresége (EBITDA) az árbevételnél dinamikusabban nő majd. A következő három év alatt mintegy kétmilliárd euróval csökkenti költségeit a France Telecom, amely az Orange márkanevet csak nemzetközi internet-, illetve vállalati üzletágára terjeszti ki, azaz a korábbi pletykák nem bizonyultak megalapozottnak, és a cégcsoport neve továbbra is France Telecom lesz.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet