A korábban vártál kisebb keresletre számít a második negyedévben a holland Philips Electronics NV., ami veszélybe sodorja a legnagyobb európai szórakoztatóelektronikai vállalat idei növekedési tervének teljesülését is – derül ki a társaság közleményéből. Az eredetileg idén 5-6 százalékos bevételbővülést prognosztizáló Philips mindenekelőtt az európai kereslet gyengeségére panaszkodik.
A tegnapi volt a cég idei legborúlátóbb nyilatkozata, aminek következtében lejtőre is került a vállalat részvényárfolyama az amszterdami tőzsdén. Szakértők rámutatnak, hogy a gyenge keresleti kilátások nem csak a holland társaságot érintik negatívan, így a szektor többi szereplője esetében is a második negyedéves eredmények korrigálására lehet számítani. A nagy riválisok közül a japán Sony Corp. már áprilisban felhívta a figyelmet arra, hogy a korábban vártnál gyengébb lehet az idei esztendő, a kínai TCL Multimedia Technology Holdings pedig már az első negyedévben is veszteséges lett Európában és Észak-Amerikában.
A Philips nettó eredménye az év első három hónapjában csaknem 80 százalékkal mérséklődött, de ez akkor elsősorban a félvezetők és a lapos képernyők árzuhanásának számlájára volt írható, miközben a szórakoztatóelektronikai üzletág kellemes meglepetést okozva nyereséget termelt.
