A japán Nissan Motor Co. a márciusban zárult pénzügyi évben 12 százalékkal növelte üzemi eredményét és ezzel továbbra is a világ legnyereségesebb autógyártója - írta a Reuters. A 44 százalékban a Renault SA tulajdonában levő autógyár Carlos Ghosn vezetésével radikális leépítésekkel és vonzó új modellek bevezetésével sikeresen kiemelkedett a csődközeli helyzetből, amibe 1999-ben került. A Nissan az eredményekkel együtt nyilvánosságra hozta 2005 áprilisával kezdődő hároméves üzleti tervét, amelynek eredményeként a 2007-2008-as pénzügyi évre 37 százalékkal, 4,2 millióra kívánja emelni az eladott autók számát. Ez mintegy 820 ezerrel több a folyó pénzügyi évre előirányzottnál. A most véget ért üzleti évben, mint Ghosn emlékeztetett, a Nissan az eladott autók mennyiségét tekintve a világpiac 5,3 százalékát mondhatja magáénak, ami a hároméves terv végére 7 százalékra emelkedik. Ez alatt az idő alatt 28 új modellel rukkolnak ki, és az eddig csak Észak-Amerikában forgalmazott luxusmárkájukkal, az Infinitivel megjelennek az európai és a japán piacon is.
A Nissan szerint a növekedésnek csak akkor van értelme, ha nyereséget hoz, ezért célja, hogy 20 százalék fölött maradjon a befektetett tőke megtérülési mutatója (ROIC), amely jelenleg rekordnagyságú: 21,3 százalékos. Ugyancsak cél, hogy az üzemi nyereségráta - amely 11,1 százalékkal jelenleg a legmagasabb az autógyárak közül - továbbra is két számjegyű legyen.
