Európa vezető acélgyártó csoportja, a Luxemburgban bejegyzett Arcelor SA 15 millió euró ráfordítással üzem építésébe kezd a Pozsony közelében lévő Eurovalley ipari parkban - jelentette be Pavol Rusko szlovák gazdasági miniszter. Az acél- és bádoglemezgyár kezdetben közvetlenül 100 főnek, közvetve pedig további 200-nak ad munkát. A termelés a tervek szerint 2005 márciusában kezdődik, volumene évi 4 milliárd korona körüli lesz, ami azt jelenti, hogy évi 180 ezer tonna acélt dolgoznak fel, ez azonban a későbbiek során megkétszereződhet.
Az Arcelor azért választotta Szlovákiát, mert elsősorban az itt tevékenykedő Volkswagen és az épülő Peugeot-Citroën autógyár beszállítója lesz, ennek ellenére termékei 70 százalékát kivitelre szánja, emellett innen kívánja irányítani csehországi, osztrák és magyar érdekeltségeit is. A francia társaság vezetői nem árulták el, milyen beruházásösztönző támogatásokat kaptak a pozsonyi kormánytól. Az Eurovalley parkban az Arcelor az első nagyberuházó, de Rusko szerint a továbbiakban mintegy 10 milliárd korona volumenű beruházás várható itt, mintegy ezer új munkahelyet teremtve. Az Arcelor 2001-ben jött létre a francia Usinor, a luxemburgi Arbed és a spanyol Acelaria fúziójából. A társaság a világ több mint 60 országában van jelen, évi 44 millió tonna acélt állít elő, mérlegfőösszege 27 milliárd euró; két legfontosabb üzleti partnere éppen a már említett Volkswagen és a Peugeot-Citroën.
