Míg a Pókember és a Playstation 2 (PS2) játékkonzol sikere a tavalyi utolsó naptári negyedévben rekordnyereséget hozott a japán Sony Corp.-nak, a márciusban véget ért utolsó üzleti negyedévben már jelentős, 111,14 milliárd jen (927 millió dollár) konszolidált veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai csoportja. Az árbevétel 12 százalékkal, 1650 milliárd jenre esett. A Sony a háborús előkészületekkel magyarázza, hogy nem fogytak jól se a színes tévéi, se a számítógépei. Egy évvel korábban is mínuszban volt a cég, de a veszteség akkor csak 5,46 milliárd jen volt (1 dollár = 120,46 jen). A negyedik negyedévi eredményt emellett megterhelték a szervezeti átalakítás költségei. A csoport a most véget ért pénzügyi évben 6900 fővel 161 100-ra szállította le alkalmazottai számát világszerte, de idén is folytatja a költségcsökkentést. A Sony Ericsson mobilkészülék-gyártó vegyesvállalat az egy évvel korábbi kis nyereség után az első negyedévben 104 millió euró nettó veszteséget szenvedett el.
Az áprilisban kezdődött pénzügyi évben a Sony mindössze 50 milliárd jen nettó nyereségre számít, ami a tavalyi kiábrándító eredmény felét sem éri el és jóval elmarad a Reuters 180 milliárdos elemzői konszenzusától. A különös figyelemmel kezelt üzemi nyereség a cég várakozásai szerint csak 130 milliárd jen lesz a tavalyi 185,44 milliárd után és a 340 milliárdos konszenzussal szemben. A cég szerint a tavalyi 22,5 millió után idén legfeljebb 20 millió PS2 értékesítésére lehet számítani, de az üzemi nyereség legnagyobb részét várhatólag így is a piacvezető játékkonzol hozza. A Sony részvényei tegnap 5 százalékot estek és négyéves mélypontra süllyedtek Londonban a jelentés közzététele után.
