Jelentős javulásról számolt be a hannoveri CeBIT számítástechnikai szakvásáron a Deutsche Telekom (DT) 72 százalékos tulajdonában lévő T-Online International AG internetszolgáltató. A nettó veszteség az előfizetők számának növekedése, a költségek mérséklése nyomán tavaly számottevően csökkent, az EBITDA-eredmény pedig nyereségbe fordult. A cég az év végén 12,2 millió internet-előfizetővel rendelkezett Európa-szerte. A T-Online arra számít, hogy az árbevétele idén és jövőre több mint 25 százalékkal emelkedik, EBITDA-nyeresége idén a tavalyi mintegy kétszerese, 180-210 millió euró között lesz. A valódi fordulat jövőre várható, amikor már a cég nettó eredménye is pozitívba fordul; legnagyobb vetélytársa, a France Télécom tulajdonában lévő Wanadoo SA a múlt héten jelentette be, hogy tavaly 30 millió euró nettó nyereséget ért el.
A Németországban működő mobilcégek számos új szolgáltatást mutattak be a Cebit-en, remélve, hogy segítenek visszahozni valamit abból az 50,5 milliárd euróból, amit ott a harmadik generációs koncessziók megszerzésére fordítottak. A holland Royal KPN NV németországi szolgáltatója, az E-Plus Mobilfunk például olyan új készülékeket mutatott be, amelyek alkalmasak az i-mode információszolgáltatás kezelésére, a Vodafone Group Plc hálózatán képeslapokat lehet küldeni. A legkisebb német szolgáltató, a British Telecomról korábban leválasztott MMO2 megelőzte riválisait: árbevétele ötöde már nem a beszélgetések, hanem egyéb szolgáltatások díjából származik. A piacvezető cég, a DT-hez tartozó T-Mobile tavaly a forgalom 16 százalékát köszönhette a mobil adatszolgáltatásnak, amit idén 20 százalékra kíván növelni. A német gazdaság tavaly a vártnál lényegesen lassabban nőtt, így a mobilszolgáltatások sem a remélt ütemben gyarapodtak.
