Buford Yates, a csődbe ment WorldCom Inc. volt számviteli főnöke elismerte bűnösségét abban, hogy meghamisította az egyesült államokbeli távolsági távközlési vállalat könyvvitelét. A vádlott a bírósági tárgyaláson azt is közölte, hogy a cég vezetői adtak utasítást neki és kollégáinak arra, hogy módosítsák a cég mérlegbeszámolóit a feltüntetett kiadások csökkentése és az árbevétel növelése érdekében. Yates vállalta, hogy a WorldCom elleni további vizsgálatok során együttműködik a hatóságokkal. Szeptember 26-án a cég egy másik volt vezetője, David Myers pénzügyi ellenőr ugyancsak elismerte, hogy felsőbb utasításra részt vett a mérleghamisításban. Myers közvetlen főnöke volt Yatesnek, fölötte már csak Scott Sullivan, a WorldCom pénzügyi igazgatója állt.
Sullivan és Yates ellen augusztusban emeltek vádat azon a címen, hogy 2000. októbertől ez év júniusig közel 8 milliárd dollár kiadást tüntettek el, s ezzel elősegítették a WorldCom összeomlását. Sullivan, akit júniusban bocsátottak el a cégtől, nem ismeri el a vádakat. Mindeddig nem indult viszont büntetőeljárás Bernard Ebbers, a cég áprilisban lemondott elnök-vezérigazgatója ellen, aki meghatározó szerepet játszott a cégcsoport felépítésében. Egyelőre nem világos, hogy Yates vallomása tartalmaz-e rá nézve terhelő adatokat, a részvényesek azonban kártérítési keresetet nyújtottak be ellene.
(NAPI)
