A jelenlegi piaci körülmények között nem tartható az a prognózis, hogy az idei nettó nyereség 3 milliárd euróra emelkedik a tavalyi 1,62 milliárdról - közölte az Allianz, bejelentve egyúttal, hogy a második negyedévet 350 millió euró veszteséggel zárta. A biztosítótársaság még szerda este adta ki a profit warningot; tőzsdei árfolyama aznap 11,5 százalékot esett, tegnap délutánig pedig további 3,2 százalékkal süllyedt, s ezzel hatéves mélypontra került. A második negyedévről szóló részletes jelentés a hónap közepére lesz kész, de az már kiderült, hogy a veszteségért a tavaly 24 milliárd euróért felvásárolt Dresdner Bank a felelős. A harmadik legnagyobb német banknak jelentős összeggel tartoznak nemrég csődbe ment vállalatok - a Kirch Gruppe AG, a Philipp Holzmann AG és a Babcock Borsig AG -, ezenkívül az értékpapír-kereskedelmi üzletágban is nagy leírásokat kellett eszközölni, főleg a dél-amerikai befektetések után. Az Allianz közölte, hogy a Dresdnernél 1,3 milliárdról 2 milliárd euróra növelik a költségmegtakarítási célkitűzést, ami a 2000 és 2003 közötti időszakra eredetileg bejelentett 8 ezer fős létszámleépítésen túl további 3 ezer munkahely felszámolását jelenti.
Az Allianz részvényeivel ellentétben a Deutsche Bank papírjai 4 százalékkal drágultak tegnap, jóllehet Európa legnagyobb bankjának nettó nyeresége éves összevetésben 76 százalékkal, 204 millió euróra romlott. A visszaesés részben számviteli módosításoknak tudható be. A befektetők főképp azt díjazták, hogy a Deutsche 35 százalékkal növelte adózás előtti nyereségét, jelentős részben a vagyoneladásoknak köszönhetően. E bevételek, valamint a leírások és a létszámcsökkentési költségek nélkül számolva a bank nyeresége 19 százalékkal, 913 millió euróra nőtt - írta a Bloomberg. Az év hátralévő részére a Deutsche a piaci bizonytalanságokra hivatkozva nem adott ki prognózist.
A BNP Paribas 1,01 milliárd euró nettó eredményt jelentett a második negyedévre, ez 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 1,16 milliárdhoz képest. Franciaország legnagyobb bankjánál a vagyonkezelési és befektetési banki üzletág bevételei 400 millió euróval visszaestek a tőkepiacok gyengülése miatt, ezt azonban részben ellensúlyozták az erős kereskedelmi banki szolgáltatások. A teljes bevétel éves összevetésben 5,5 százalékkal, 4,13 milliárd euróra csökkent.
P. Z.
