Az Erste Bank 65,9 millió euró konszolidált nettó profittal zárta idei első negyedévét, ami 21,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A banküzemi nyereség 42,2 százalékkal, 204 millió euróra szaladt fel. A német HVB Group AG által felvásárolt Bank Austria mögött a második legnagyobb mérlegfőösszegű osztrák bankcsoport - és most már az osztrák tőzsdén jegyzett legnagyobb bank - nettó kamat- és jutalékbevétele egyaránt közel a kétszeresére, 584,4 millió, illetve 244 millió euróra ugrott. A saját számlás kereskedés nyeresége a brókeri tevékenység alacsony bázisértékének köszönhetően 32 százalékkal, 50,9 millió euróra emelkedett. A sajáttőke-arányos (RoE) megtérülés is látványosan, 12,4 százalékról 17,3 százalékra, a költség/bevétel arány pedig 70,2 százalékról 64,2 százalékra javult.
Andreas Treichl, a bank vezérigazgatója szerint a számok fényesen bizonyítják az Erste pénzügyi erejét, a lakossági üzletág jövedelmezőségét, valamint a környező közép-európai országokban való terjeszkedésre koncentráló stratégia sikerét. Bár az Erste gyorsjelentéséhez nem mellékelt az ez évi kilátásokra vonatkozó előrejelzést, márciusban már közölte, hogy a tavalyit számottevően meghaladó nyereségre számít. Bécsi brókerek ezt a profitkivétnek, valamint annak tulajdonították, hogy a részvény árfolyama, amely az idén eddig 33 százalékot emelkedett, 2,7 százalékkal, 78,5 euróra esett, miközben egy nagy befektetési bank vásárlásról tartásra vitte le ajánlását.
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az Erste eredményei a várakozásokkal megegyeztek és arra utalnak, hogy míg az ausztriai nyereségesség stagnált, elsősorban a két évvel ezelőtt megvett Ceská Sporitelna, a legnagyobb cseh lakossági bank kitűnő számai dobták meg a profitot. A Ceská Sporitelna az első negyedévben 943 millió korona (32 millió euró) nettó nyereséget ért el, közel háromszorosát az egy évvel korábbi 343 millió koronának.
B. P. A.
