A Walt Disney nettó nyeresége 259 millió dollár, azaz részvényenként 13 cent volt a pénzügyi év márciusban véget ért második negyedében az egy évvel korábbi 568 millió dollár, azaz részvényenként 26 cent veszteség után. A Wall Street elemzői ennél kisebb, csak 10 cent körüli profitra számítottak. Az árbevétel ugyanakkor 2,4 százalékkal, 5,9 milliárd dollárra csökkent és az üzemi nyereség is 35 százalékkal visszaesett. A társaság várakozásai szerint a jelenlegi, harmadik negyedévben is folytatódik az üzemi nyereség csökkenése, de a következő három hónapban már számottevő javulás várható.
A szabadidőparkokban az üzemi nyereség az egy évvel korábbi szinthez képest csak 15 százalékkal csökkent, az előző három hónaphoz képest viszont 50 százalékkal emelkedett, az árbevétel pedig 6,4 százalékkal nőtt. A csoport, miután a tavaly szeptemberi terrortámadás után erősen megcsappant a forgalom, csökkentette az üzemi kiadásokat az amerikai szabadidőparkokban, így a látogatók visszatértével számottevően javult az eredmény.
A tévéüzletágban, amely egyebek között az ABC hálózatot, az ESPN kábelcsatornát és a Disney Channelt üzemelteti, 31 százalékkal, 309 millió dollárra esett az üzemi nyereség és 2,7 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra csökkent az árbevétel. Az ABC a négy nagy hálózat között a harmadik helyre csúszott vissza a nézettség tekintetében, ami a reklámbevételek alakulását is kedvezőtlenül érintette. A filmgyártó üzletágban, ami a Walt Disney és a Miramax stúdiókat öleli fel, 84 százalékkal, 27 millió dollárra esett az üzemi nyereség a forgalmazási és marketingköltségek növekedése miatt. Az árbevétel itt 1,9 százalékkal, 1,6 milliárd dollárra emelkedett. A fogyasztási termékek üzletágban 2 százalékkal, 261 millió dollárra nőtt az üzemi nyereség.
(NAPI)
