Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A műsorban változatos szereplők vettek részt: arab sálas radikális fiatalok (’68 szelleme kering a levegőben?), az autóégető, törő-zúzó kemény mag (a párizsi szegénylázadás szelleme is kísért?) és mögöttük a tömeg, jól szituált budai tizenévesektől a leghétköznapibb arcokig (ez talán Bastille bevételének szelleme?). Nem voltak sokan, néhány ezren mindössze, de az események közepén, az emberek az utcakövekkel a kezükben érezhetően úgy gondolták: ez itt és most a forradalom. Mással nem magyarázható, hogy néhányan egy szál magukban rohantak neki a vízágyús kocsinak, mely próbálkozást ráadásul siker koronázta a végén – igen, a rendőrség teljes csődöt mondott. Mi ott néhányan – de reményeim szerint a „csendes” tömeg nagy része is - a vízágyús autóban ülő néhány szerencsétlen életét féltettük, akik aztán megadták magukat, így úszták meg ép bőrrel. A tömegmércével mérve maroknyi huligáncsoport túlzás nélkül megalázta a magyar rendőrséget, elvették a vízágyúikat, plexipajzsaikat, sarokba szorították őket. A levegőben volt, hogy itt most azt csinálnak, amit csak akarnak. A „forradalom” persze kiadós nemzeti mázzal leöntve tombolt, zászlók mindenütt, gyakorta felhangzott a himnusz és odaveszett a szovjet emlékmű. Ezt tovább színesítette a középső-hátsó sorokban tapasztalható Sziget-hangulat, az emberek kedélyesen barátkoztak sőt, bocsánatot kértek, ha a másik lábára léptek. Az pedig, hogy csinos fiatal lányok szájából lehetett hallani, hogy „Vesszen a kormány”, olyan élmény, ami eddig csak a Fidesz-gyűlések résztvevőinek adatott meg. Lángoló autókat és elfoglalt tévészékházat látni pedig olyan, amit eddig csak a tévében meg interneten láthattunk – igaz, nem is hiányzott túlzottan.
