A technológiai döntéshozók körében végzett felmérés szerint az ügyfelek támogatják a Microsoft és a Novell között november elején kötött üzleti és műszaki megállapodást, amelynek célja a Windows és a Linux rendszerek közötti együttműködés fejlesztése. A Penn, Schoen & Berland Associates független piacelemző cég elemzése szerint a válaszadók többsége egyetért a megállapodás kiterjesztésével és hatékonyan együttműködő termékeket, valamint a Windows és Linux rendszereket is tartalmazó vegyes forráskódú környezetek felügyeletét leegyszerűsítő eszközöket szeretne használni. A megkérdezettek több mint háromnegyede fontosnak tartja a vezető Linux-disztribútorok és a Microsoft szorosabb együttműködését, 67 százalékuk pedig nagyobb valószínűséggel a Novell SUSE Linux Enterprise termékét választaná adatközpontjában.
"A Microsoft és a Novell együttműködésének célja, hogy leegyszerűsítse ügyfeleink számára a Windows Server és a Linux termékek együttes használatát" - mondta Susan Heystee, a Novell globális stratégiai kapcsolatokért felelős alelnöke. "A független felmérés eredményei azt bizonyítják, hogy megállapodásunkat a válaszadók több mint 80-90 százaléka támogatja. E magas arány nem meglepő, mivel összhangban van az ügyfeleinktől kapott pozitív visszajelzésekkel, így a felmérés eredményei megerősítik meggyőződésünket, mely szerint a Microsoft vállalattal való együttműködésünk az ügyfelek mellett mindkét vállalat számára előnyös" - tette hozzá Heystee.
"Ez a felmérés is alátámasztja ügyfeleink tapasztalatait: olyan technológiai szállítókat keresnek, akik közösen dolgoznak az együttműködés fejlesztésén, és biztosítják az általuk eladott és működtetett termékek háttértámogatását is" - mondta Susan Hauser, a Microsoft ügyfél-tanácsadási igazgatója. "A vegyes forráskódú környezetet alkalmazó ügyfelek azt szeretnék, ha platformszállítóik szorosabb együttműködés révén csökkentenék az integráció bonyolultságát és költségeit. A Novellel folytatott közös munka során továbbra is erre törekszünk" - tette hozzá Hauser.
A felmérés főbb eredményei az alábbiak:
A megkérdezettek 95 százaléka egyetért a Novell és a Microsoft között létrejött megállapodással. A Microsoft, a Novell és a két vállalat ügyfelei mindannyian élvezik az együttműködés előnyeit. A válaszadók több mint 90 százaléka egyetért a Microsoft és a Novell közös tevékenységével - úgy gondolják, hogy ez az informatikai ügyfelek előnyére válik, és javítani fogja az informatikai rendszerek közötti együttműködést.
A megkérdezettek 78 százaléka gondolta úgy, hogy az ügyfelek számára előnyös, ha a Microsoft és a vezető Linux-disztribútorok szorosabban együttműködnek. Öt megkérdezettből négy úgy gondolta, hogy szervezete többet vásárolna a Linux-forgalmazóktól, ha a Linux-szállítók együttműködnének a Microsoft vállalattal.
A megkérdezettek 67 százaléka nagyobb valószínűséggel választaná a Novell SUSE Linux termékét. A Microsoft-Novell együttműködés eredményeképpen az ügyfelek jobban megfontolják a SUSE Linux alkalmazásának lehetőségét. A válaszadók több mint kétharmada és a Red Hat szoftvert használó válaszadók 79 százaléka vélte úgy, hogy a megállapodás hatására nagyobb valószínűséggel választaná a SUSE Linux megoldást adatközpontjában.
A megkérdezettek 97 százalékának véleménye szerint szükség van arra, hogy a platformszolgáltatók javítsák termékeik együttműködését. A válaszadók a legnagyobb támogatást az együttműködés területén várják. Az ügyfelek azt szeretnék, hogy a platformszállítók közös munkájának eredményeképp javuljon rendszereik együttműködése, és olyan eszközökhöz jussanak hozzá, amelyekkel a végfelhasználók számára a Linux- és Windows-környezetek felügyelete egyaránt egyszerűbbé válik.
A megkérdezettek 98 százaléka szeretné, ha a műszaki vállalatok felelősséget vállalnának a termékeikben szereplő szellemi tulajdonért. Emellett tíz megkérdezettből több mint hét nagyobb valószínűséggel választaná a vállalatuk számára kisebb kockázatot jelentő, szellemi tulajdonjogokat is biztosító Linux megoldást. Ezek az ügyfelek úgy gondolják, hogy a szállítók felelőssége a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos problémák megoldása még a szolgáltatások bevezetése előtt.
