Az idei Informatikai Biztonság Napján több nemzetközi előadó, 29 támogató cég és három szekció dolgozott azon, hogy a regisztrált ezer látogató hozzájusson az informatikai biztonságra vonatkozó legfrissebb információkhoz.
Az előadók között az informatikai biztonság témájának nemzetközileg ismert és elismert szakértőit üdvözölhették a látogatók, mint például John K. Davies, a nemzetközi biometriai szövetség igazgatóját, több cég tanácsadó testületének tagját, a brit kormány technológiai szakértőjét és konzultánsát.
Szerepelt a vendégelőadók közt Guy Lifshitz nemzetközi it-biztonsági szakértő, az Európai Unió CIP (kritikus infrastruktúrák védelme) projektjeinek tanácsadója, továbbá Marcus J. Ranum "a tűzfal atyjaként" ismert biztonságtechnikai szakértő, több kormány és világcég állandó tanácsadója, aki előadásában az it-biztonság jövőjéről beszélt.
Bár a támogató és részvevő cégek közül sokan egymás legelemibb konkurensei, erre az egy napra együtt tesznek a közös cél, egy biztonságosabb it-világ megteremtése érdekében - olvasóható az esemény sajtóanyagában.
E szerint az it-biztonság létező, és mind égetőbb probléma, ha úgy tetszik, ez egy háború, amely bár nem jár véráldozatokkal, világszerte dollármilliárdok sorsát érinti.
