Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Kínában alig érződik a válság, a gazdaság növekedésének lendülete töretlen és az ország méretei elképesztőek, mégsem látható még, hogy a kínai vállalkozókedv innovációkban öltene testet - írta Michael Elliott a Fortune Magazine-ban. Annak ellenére, hogy az ország gazdasága évi több mint nyolc százalékkal gyarapodik, gigantikus a külkereskedelmi többlet és évi több százezer mérnök és tudós végez a kínai egyetemeken, mégsem az innovatív megoldásokat alkalmazó cégek húzzák a kínai gazdaságot.
Ennek oka, hogy az ország hihetetlen növekedésének alapját nem az újító megoldásokkal gyakrabban kísérletező kisebb magáncégek, hanem állami irányítás alatt álló, általában alapvető gazdasági tevékenységekkel foglalkozó mamutcégek adják - például az olajipari CNOOC vagy a Sinopec. Elliott szerint a második világháború utáni japán fellendülés és a kínai fejlődés alapvetően más jellegű volt. Japánban is jelentős szerepet játszott az állam - mivel a minisztériumok gyakran próbálták segíteni minden ágazatban a legjobban teljesítő cégeket, amelyek emellett a bankoktól kedvező hiteleket kaptak -, ám ott mégis alapvetően a saját technológiájuk fejlesztésébe fektető magáncégeken múlott az ország gazdasági fejlődése. Az akkori japán cégek ráadásul főleg az exportra építettek, mivel az ország vezetői belátták, hogy csak akkor lehetnek globálisan sikeresek, ha versenyben győzik le a fejlett országok vállalatait és emellett új piacokat szereznek. Így érte el a Sony, a Toshiba, a Honda és a többi hatalmasra nőtt japán cég, hogy világszínvonalúak legyenek termékeik.
Ezzel szemben a nagy kínai állami cégek jelentős része a világ többi részének felvásárlásával foglalkozik, ami egyáltalán nem kedvez az innovatív szellemnek. A szerző ugyanakkor elismeri, hogy a párhuzam sántít, hiszen a japán vállalatok az ország belső piacának szűkössége miatt kényszerültek exportálni. Kína mai vezetőit az ország fejlesztése érdekli, és nem az, hogy világszínvonalúra fejlesszék a kínai ipart, a belső piac igényeinek kielégítéséhez pedig nincs szükség nagymértékű innovatív kapacitásokra. Ennek ellenére a világháború utáni Japán egy fontos tanulsággal szolgál: egy ország nagyvállalatai csak akkor fejlesztenek innovatív termékeket és új technológiákat, ha kiteszik őket a globális versenynek.
