- Az idén is a világ ötszáz legjobb egyeteme közé választották a Szegedi Tudományegyetemet a sanghaji Jiao Tong University ajánlására. Mit jelent ez a helyezés az egyetemnek?
- Az egyetem polgárai nagyon büszkék rá és felméréseink azt mutatják, hogy mind a város, mind pedig a régió nagyra értékeli ezt e teljesítményt. Ezt a rangsort elsősorban a természet- és társadalomtudományi, valamint az orvostudományi kutatási eredmények, a rangos tudományos folyóiratokban közölt publikációk száma és az azokra történő hivatkozások alapján készítik. Az egyik értékelési szempont, hogy hány főállású kutatóval-oktatóval érik el az adott teljesítményt. Ez alapján értékelésünk kiemelkedő, miután lényegesen kevesebb forrásból és munkatárssal érjük el ezt a teljesítményt, mint előttünk végzett versenytársaink. A magyarországi rangsorok inkább az oktatási teljesítménymutatók szerint állítanak fel versenysorrendet.
- Hogyan húz hasznot a régió és a térség az egyetem sikereiből?
- Regionális egyetemi tudásközpontjaink több mint ötven ipari partnerrel működnek együtt, ennek eredményeként szabadalmakat, technológiai know-how-kat dolgoztak ki és vezettek be az elmúlt három évben. Elsősorban az egészségipar, a környezetvédelem és az infokommunikációs technológia hasznosul az eredményekből. Az ipari együttműködéseink természetesen tovább bővíthetőek, hiszen mind az infrastruktúra, mind pedig a humán erőforrás rendelkezésre áll mindkét oldalon. A kérdés az, hogy az elhúzódó recesszió ellenére lesz-e elegendő pályázati forrás a kutatási-fejlesztési-innovációs (k+f+i) tevékenység további töretlen folytatásához.
- Az OECD legfrissebb jelentése szerint Magyarországon két jelentősebb gond van az innovációval kapcsolatban: az egyik a szétaprózódott finanszírozás, a másik pedig az, hogy a legtöbb kutatás Budapesthez és környékéhez kötődik. Mennyire orvosolhatók ezek a gondok?
- A kutatásért, fejlesztésért, innovációért felelős tárca nélküli miniszteri poszt létrehozása előremutató lépés abban, hogy a forrásokat valóban a versenyképes fejlesztésekre fordítsák. Az új miniszter - aki maga is évtizedek óta nemzetközi hírű kutató - egyik jelentős eredménye, hogy meghatározták a kiemelkedő nemzeti kutatási területeket, ezek közé tartoznak a megújuló energiaforrások, az anyagtudomány, a biotechnológia és a környezettudomány, valamint az információs technológia.
A 18 regionális egyetemi tudásközpont jövője szempontjából fontos, hogy a legkiválóbb teljesítményt elérők minél előbb újabb forrásokhoz jussanak.
- Mennyi idő alatt lehetne a Budapest-központúságot csökkenteni?
- Ez a gyakorlatban már nem annyira tragikus, az ezredforduló idején például sokkal rosszabb volt a helyzet. Az uniós támogatásból egyébként is eleve kevesebbet kap a központi régió. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezését, hogy jelentős forrást biztosít azon külföldről hazatérő, magyar származású kutatóknak, akik Magyarországon kívánják folytatni tudományos tevékenységüket, követendő példának tartom. Jelentősen megerősödhetne a hazai k+f szektor, ha olyan forrás állna rendelkezésre, amelynek felhasználásával egy-egy adott kutatási programra szerződtethetnénk nemzetközileg kimagasló eredményekkel rendelkező kutatókat, akik maguk állítanák össze csapatukat. Ehhez természetesen nagyon sok pénzre van szükség, de ha a multinacionális cégeknek megéri, akkor mi is követhetjük ezt a gyakorlatot.
- Honnan lenne erre fedezet? A k+f források hasonló arányban jönnek állami és vállalkozói forrásokból. Melyiket kellene növelni?
- Már unalomig ismert a k+f ráfordítások ideális megoszlása, egyharmad állami és kétharmad vállalati részesedéssel. Pillanatnyilag nincs arra utaló jel, hogy ez a következő öt éven belül beállhatna. A ráfordítások alakulásában egy jól követhető ritmusnak kellene működnie, de ennek ma még nyoma sincs.
- Milyen hatást gyakorolhat a válság a k+f-re - gátolni vagy épp ellenkezőleg, ösztönözni fogja a munkát?
- Nagy hiba lenne elapasztani a még rendelkezésre álló forrásokat, a kutatók ugyanis - szolidaritás ide vagy oda - el fognak menni, ha a támogatások szűkítése miatt nem lesz lehetőségük dolgozni. A mi szempontunkból a dolog egyértelmű: folytatni kell a kutatásokat. Azt ugyanakkor a másik félnek kell eldöntenie, hogy van-e ereje erre is koncentrálni. Most még semmit sem lehet tudni, először lélegzethez kell jutni, s ezt követően lehet a kutatásra is gondolni. Az ugyanakkor halálos üzenet lenne, ha le kellene állítani a már folyó kutatásokat és az azokkal összefüggő infrastrukturális fejlesztéseket.
