Az utolsó negyedévben csupán 6,2 ezer négyzetméterrel bővült az A kategóriás irodaterület, ez 2006 óta a legalacsonyabb érték - derül ki a RERA (Ingatlanpiac-kutatók Egyesülete) tavalyi összesítéséből. Ezzel együtt 2010-ben összesen több mint 145 ezer négyzetméterrel bővült a modern bériroda-állomány, ami a 2009-es évhez képest 36 százalékos visszaesést jelent.
Mindössze két új épület átadása esett az év utolsó három hónapjára, az engedélyeztetés elhúzódása miatt a Downtown IX, valamint a Duna Bellview, a Nestlé Hungária egykori székháza.
Az átlagos kihasználatlansági ráta a negyedik negyedévben 25,7 százalékra mérséklődött, a legalacsonyabb újra a Váci úti irodafolyosón (20 százalék). A legtöbb üres terület továbbra is az agglomerációban található (41,2 százalék).
Az utolsó negyedévben meglódult a szerződéskötési kedv, a több mint 111 ezer négyzetméternyi tranzakció az egész éves aktivitás 39,6 százalékát teszi ki. Az érték jól mutatja, hogy komoly bérlői élénkülés tapasztalható a piacon, amely a válság okozta tartósan alacsony bérleti díjak mellett a szerződéskötések lejártának is köszönhető.
A szerződések 27,1 százalékát a dél-budai alpiacon kötötték. A Váci úti irodafolyosón is megnövekedett az új tranzakciók és a hosszabbítások száma, a teljes érték mintegy 23,3 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.
Az új szerződéskötések a negyedik negyedévben elérték az összes tranzakció 50 százalékát. Ebben a negyedévben megszületett a 2010-es év legnagyobb előszerződése is: az HBO kelet-közép-európai regionális központja a várhatóan második negyedévre elkészülő Officium irodaházat választotta (4,5 ezer négyzetméter). Az új bérleti tranzakciók közül a legnagyobb területre a TATA Consultancy Services költözik, 4,4 ezer négyzetmétert bérel majd az Office Garden II-ben. Egy szerződéshosszabbítással egybekötött bővülés volt a legnagyobb bérleti tranzakció, amelyet az Ericsson Magyarország kötött a dél-budai Science Parkban.
A nettó piaci felszívás a harmadik negyedévhez képest szinte a duplájára nőtt, közel 67 ezer négyzetmétert ért el, ez a teljes bérlői aktivitás 59,9 százaléka. A dél-budai régióban elérte a 48,6 százalékot, a Váci úti irodafolyosón a 62,2 százalékot.
2010-ben a teljes nettó piaci felszívás értéke elérte a több mint 165 ezer négyzetmétert, ami az éves tranzakciók 58,7 százaléka. Év végére a gazdasági válság kitörése óta először használt fel a piac az átadott új irodaházak méreténél 20 ezer négyzetméterrel nagyobb irodaterületet.
