BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Várakozáson felül teljesít a Gold Plaza

Egy hete adták át Nagybányán a Futureal és az Immoeast beruházásában elkészült Gold Plazát. A 70 millió eurós befektetési értéket képviselő kereskedelmi központ egyike a százhúsz Romániában tervezett, de csak három megvalósult plázának.

2010. november 11. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 30 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény területének 86 százalékát adták bérbe a nyitásra. Az egyik mágnesbérlő a Cora, a másik a Cinema City (a Gold Plaza az első bevásárló- és szórakoztató központ Romániában, melyben a nyitás első napjától multiplex mozi is működik). A Cora és a Cinema City mellett a Gold Plazában hangsúlyos szerepet kapnak a divatüzletek. A központba költözött többek között a C&A, a New Yorker, a Waikiki, a Deichmann, a Takko, a Leonardo, a Domo és a Jeans Club.

A nagybányai Gold Plaza az egyórás vonzáskörzetében élő 1,2 millió lakos számára az egyetlen elérhető bevásárlási és szórakozási lehetőség, ez várhatóan jelentős forgalmat generál a kereskedők számára az elkövetkező években. A környéken élők ugyanis eddig vagy Kolozsvárra, vagy Debrecenbe, illetve Nyíregyházára jártak vásárolni. A november 4-i megnyitón 40, másnap 50 ezer látogatója volt a komplexumnak, az első 3 és fél nap alatt több mint 160 ezer látogatót regisztráltak - mondta a Napi Gazdaságnak Tatár Tibor, a Futureal Development vezérigazgatója. Forgalmi adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a bérlők megkérdezése alapján azonban úgy tűnik, várakozáson felüli a Gold Plaza fogadtatása. A központot az Immoeast üzemelteti.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet