BUX 140030.15 0,1 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csehországba tart a Duna House

2010. október 22. péntek, 00:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A múlt héten Prágában nyitotta meg első külföldi irodáját a Duna House (DH), ezt a jövő héten követi a második, év végéig a harmadik, jövőre pedig további húsz saját irodát nyitnak a cseh fővárosban - mondta a Napinak Guy Dymschiz ügyvezető igazgató. A jellegében a magyar piachoz hasonló cseh terep az első a nemzetközi szerepre vágyó közvetítőnél, az ügylet első lépésben, 2011 végéig 150 millió forintos befektetést jelent. Ha a csehországi szereplés a várakozásoknak megfelelően alakul, Lengyelország felé folytatják a bővülést, majd Szlovákia következhet. Az ügyvezető elmondta: azért esett a választás elsőként Csehországra, mert sokkal könnyebb piac, mint a magyar, jobbak a hitelkondíciók, 5 százalék alatti thm-mel kínálják a koronahitelt a bankok, és most is 80 százalékig finanszíroznak, az árak pedig közel kétszer olyan magasak, mint itthon, így az ugyanakkora, 3-5 százalékos jutalék mellett is jövedelmezőbb a közvetítés. Ráadásul a hazaihoz hasonló viszonyok miatt az itthon jól bevált rendszereket minimális változtatással működtethetik - hangsúlyozza Dymschiz.
A válságban a kivárás helyett az aktivitást, a hálózaterősítést választó DH az elmúlt időszakban megduplázta piaci részesedését a közvetítési és megháromszorozta a hitelközvetítési piacon. Új tevékenységként értékbecslő céget alapított, az eladási kényszerben lévők támogatására SOS Centert hoztak létre, és a telekommunikáció felé is léptek, bár ez egyelőre csak pilot projektként működik - sorolja Dymschiz a túlélési stratégia eredményeit. 2009 nagyon kemény év volt - fogalmaz, az első negyedév vesztesége után az egész évet csak nehezen sikerült átfordítani, de az értékesítésbe befektetett energia és tőke 2010-ben már megtérült, az idén 4 hónapon keresztül is tranzakciós és bevételi rekordot döntöttek. Az irodák számát 103-ról 108-ra növelték, ez év végig számuk 112-re emelkedik, a franchise szerződés pedig 116-ra szól - hangsúlyozza a hálózatot a testvérével, Doronnal közösen vezető Guy Dymschiz, aki úgy látja, a DH soha nem volt még nagyobb lendületben. Két-három éven belül tőzsdére lépést tervez a társaság a további tőkebevonás érdekében. Ami a magyar piacot illeti, az ügyvezető igazgató szerint sok a tévhit a vevők körében az árcsökkenés és az alku lehetőségéről. A mendemondák 20-30 százalékos áresésről és hasonló alkukészségről szólnak, ám Dymschiz szerint ilyen csak szélsőséges esetben, kényszerhelyzetben fordul elő, az átlagos árcsökkenés ugyanis nem haladja meg a 10 százalékot, az alku mértéke pedig a válság előtti 4 százalékról 7 százalékra emelkedett, s előfordulhat, hogy egy tranzakciót csak fél év alatt sikerül a tranzakciót nyélbe ütni. Továbbra is a III., IX., XI., XIII., XIV. kerület a sláger a használt lakások piacán, és a 30-50 millió fölötti kategóriában nagyon nehéz az értékesítés - tette hozzá a DH vezetője.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet