Urbanisztikai vitának tűnhet, azonban a megoldástól függően ezen jóval túlmutató kérdés, hogy legyen-e múzeumi negyed a kormányzati negyednek szánt területen - mondta a Napi Gazdaságnak egy közelmúltbeli szakmai vitára utalva Finta József építész, aki szerint állami közbeavatkozás nélkül elvész annak a lehetősége, hogy az Eiffel tértől a Ferdinánd hídig, illetve az állatkert kibővítésével a Hősök teréig egy organikus, zöld, közéletet indukáló közterület jöhessen létre. Egy ilyen típusú, minimum két-három kormányzati cikluson keresztül megvalósítható térségfejlesztés, a sínek lefedése, négy-öt múzeum megépítése végre méltó módon felértékelhetné a Terézváros Podmaniczky utca felé eső, mára teljesen elszlömösödött részét, s korántsem kerülne horribilis összegbe - hangsúlyozza Finta, aki szerint ezt a területet nem szabad odadobni a piacnak. A Nyugati pályaudvartól a Hősök teréig gyalogosan átjárható, sétányon, parkban kiépülő negyed létrehozása kapcsolódhatna a Hősök terén álló múzeumok összekapcsolásának újragondolásához vagy a Várban nem működő, jobb helyre kívánkozó Nemzeti Galéria Műcsarnok mögé tolásával - sorolja Finta a régóra formálódó elképzeléseket. Megfelelő szándék esetén a program, a mesterterv két év alatt megalkotható, ezt követően azonban valódi nemzetközi pályázatot kell kiírni a tervezésre. A jelenlegi időszak éppen az ilyen koncepciók elkészítésére alkalmas, más megbízás ugyanis gyakorlatilag nincs, s már a tíz legnagyobb, a nemzetközi porondon is megmérettetni képes építésziroda sem látja tovább a sorsát az év végénél. Tragikus lesz, ha az építészek nem fogják tudni kivárni a gazdaság megindulását - hangsúlyozza Finta, mert ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a fellendüléskor nem lesz, aki felvegye a versenyt a külföldi irodákkal, akiknek jó esetben csak bedolgozói lehetnek majd a magyar szakemberek. Finta szerint a túlélést most éppen a Budapest jövőképét alakító projektek jelenthetnék, közte a múzeumi negyed, egy kongresszusi központ, egy új stadion vagy a Déli pályaudvar, a Vár, a Belgrád rakpart és a Moszkva tér újragondolása. A szakma tarsolyában úgy 50-60 olyan projekt található, amelyekkel Budapestet érdekes, fontos, ezáltal tőkevonzó várossá lehetne tenni, e nélkül ugyanis a régiós versenyben behozhatatlan hátrányba kerülünk - teszi hozzá.
