Pécs megyeri úti városrészében, a volt szennyvíztelep és az egykori Belkereskedelmi Szállítási Vállalat telephelyén az ősszel kezdődik el a multifunkcionális rendezvényközpont építése – jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyen a több mint tízezer négyzetméteres komplexum látványterveit is bemutatták. A mintegy 30 hektáros területen induló, 2,5 milliárd forint értékű beruházás első ütemét – amelynek munkálatai 252 nap alatt készülnek el – 800 millió forint értékű európai uniós, valamint saját forrásokból és hitelből valósítja meg az építkezésre és a központ működtetésére létrehozott Pécsi Rendezvényszervező Kht. (A céget az önkormányzat tulajdonában lévő Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Rt. alapította a közelmúltban.)
A jövőben a pécsi vásárok helyszínéül is szolgáló épületegyüttesben több különböző méretű színház- és konferenciaterem is helyet kap. A beruházás keretében átalakítják a volt szállítási vállalat, valamint az egykori, már jó ideje nem használt, úgynevezett Megyeri udvari szennyvíztelep meglévő ingatlanjait, illetve új, döntően könnyűszerkezetes létesítmények épülnek. A tervek szerint az irodaépületet, az ipari csarnokot, valamint a kiszolgáló és raktárbázist nagy fesztávolságú sátortető alatt helyezik el. A kongresszusi központ nagy konferenciaterme kétezer személyes lesz, ehhez 800-1000 személy befogadására alkalmas szekciótermek és kiszolgáló létesítmények kapcsolódnak. Az ingatlanfejlesztés második szakaszában a 6,3 ezer négyzetméteres fedett vásárcsarnokot alakítják ki. A harmadik ütemben – hitelből, illetve vállalkozói tőke bevonásával – a komplexumhoz kapcsolódó szórakoztatócentrumot, valamint a szállás- és vendéglátóhelyeket építik fel.
