Pályázat keretében kívánta értékesíteni a több mint egy évtizede üresen álló pécsi toronyházat a tulajdonos helyhatóság, ám a február végi határidőig egyetlen ajánlat sem érkezett – közölték lapunkkal a városházán. Az önkormányzat bízott az értékesítésben, s mintegy félmilliárd forint bevételt remélt a Dunántúl legmagasabb lakóépületének eladásából. A város a közelmúltban az ingatlan legsürgősebb állagmegóvási munkáinak elvégzésére, a balesetveszély elhárítására már tízmilliókat költött.
A mintegy 18 ezer négyzetméteres, 84 méter magas épületet – a vevőt terhelő különböző kötelezettségekkel – még 1993-ban, nettó 32 millió forintért az IMMO Kft.-nek egyszer már eladta az önkormányzat. A 24 emeletes, 252 lakásos ház azóta többször is gazdát cserélt, s rekonstrukciójára számtalan terv született, források híján azonban egyik sem valósult meg, sőt a legutóbbi tulajdonos – többszöri felszólítás ellenére – a legfontosabb állagmegóvási munkákat sem végezte el. Ezért 2001-ben – egy bírósági döntést követően – az akkor már életveszélyes toronyház ismét visszakerült a helyhatóság tulajdonába.
Ezt követően többek között az is felmerült, hogy az épületet – központi támogatás segítségével – egyetemi kollégiummá alakítják. Egy közelmúltban készült kalkuláció szerint a pécsi toronyház teljes rekonstrukciója – jövőbeni funkciójától függően – mintegy 1,5–3 milliárd forintba kerülhet. A városházán elmondták: az épületre hamarosan újabb pályázatot írnak ki.
