Egy újabb, várhatóan többmilliárdos rekonstrukciós program keretében folytatódik a veszprémi történelmi belváros rekonstrukciója – erősítette meg lapunk információit Hartmann Ferenc. A város alpolgármestere elmondta: a rehabilitáció egyik legfontosabb eleme a Dubniczay-palota teljes rekonstrukciója. A várkerületben, a püspöki palotával szemben álló épületből egy olyan kiállítási központot szeretnének kialakítani, amely jelentős idegenforgalmi vonzerővel is bír. Az előzetes tervek szerint az átépítés teljes költsége meghaladja a 700 millió forintot. A fedezetet saját erőből és különböző pályázati, elsősorban uniós forrásokból teremtik elő.
A közelmúltban elfogadott program részeként folytatódik a várkerület homlokzati rekonstrukciója, befejezik a közművek cseréjét, s teljesen megújul a közvilágítás is. Az alpolgármester hozzátette, a helyhatóság abban bízik, hogy az átfogó rehabilitáció mielőbbi befejezésének érdekében sikerül megállapodni a nem önkormányzati tulajdonban lévő épületek tulajdonosaival is. Veszprém történelmi belvárosában több rendkívül értékes, ám még felújításra szoruló, egyházi és állami tulajdonban lévő ingatlan van, ezek közé tartozik például a régi börtön, amelynek egy részét szintén múzeummá kívánja alakítani az önkormányzat. Hartmann közölte, az elmúlt évek során a várkerület több utcája már teljesen megújult, kicserélték az elavult közműhálózatot, díszburkolatot építettek, s a terület jelentős részén befejeződött a foghíjak beépítése.
