Egy olasz cégeket tömörítő befektetőcsoport 800 millió forint értékű ingatlanfejlesztést valósít meg Barcson. A társaságok a helyi termálfürdő mellett - helyhatósági tulajdonban lévő területen - szállodát, kaszinót, valamint nyugdíjasházat építenek. A programot a fürdő fejlesztésével párhuzamosan kívánják végrehajtani. Az önkormányzat 1,2 milliárd forint értékű beruházása a közelmúltban azt követően kapott zöld utat, hogy a város 200 millió forint központi támogatáshoz jutott. Az első, mintegy félmilliárd forintba kerülő ütem keretében a helyi strandfürdő több mint 10 hektáros területén fedett uszodát építenek, s hozzákezdenek a már meglévő épületek rekonstrukciójához, s egy sor új kiszolgáló létesítmény is készül. Az említett munkák várhatóan a jövő év őszére fejeződnek be. Ezt követően kezdődnek el a mintegy 700 millió forintba kerülő második ütem munkálatai. Ennek része lesz egy több száz négyzetméteres gyógyászati központ, valamint több új szabadtéri medence felépítése.
