BUX 140016.13 0,09 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felújították az Aranysast

2003. november 30. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közelmúltban befejeződött a Tolna megyei Hőgyész legpatinásabb épületének, az egykori Aranysas fogadónak az átfogó, közel 100 millió forint értékű - központi források segítségével megvalósult - rekonstrukciója - tudta meg a NAPI Gazdaság. A még az 1700-as évek második felében a főtéren épült létesítményben a XVIII. század végéig vendéglő, mészárszék és lóváltó állomás működött. A község a létesítményegyüttest 1908-ban, 100 ezer forintért vásárolta gróf Apponyi Gézától, majd teljesen felújíttatta azt. Az Aranysas 1918-ban ismét gazdát cserélt, új tulajdonosa Milos János gyulaji gazdálkodó lett. Az 1930-as évektől már kulturális és közművelődési célokat is szolgál a fogadó, hiszen a helyi iparoskör és a legényegylet is itt működött. Új szárnyat 1983-ban építetek hozzá, amelyben színház- és bálterem kapott helyet. Az Aranysasnak - amely máig megőrizte régi nevét - ma több tulajdonosa van. Itt működik a helyi művelődési ház, a főtérre néző, utcafronti részen üzletek kaptak helyet, míg az emeleten lakásokat alakítottak ki.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet