Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Még a korábbi amerikai hadügyminiszter, Donald Rumsfeld álmodta meg az úgynevezett Future Combat Systems (FCS) nevű informatikai hálózatot, amely magában foglalná az Egyesült Államok hadseregének elektronikus centralizált parancsnoki és ellenőrző rendszerét, valamint a földi, tengeri és légi fegyverrendszerek elektronikus irányító mechanizmusait. Ennek az összehangolt hálózatnak az lenne a feladata, hogy minimális áldozatok árán, sőt az élő erő lehető legkisebb részvételével biztosítsa a katonai akciók sikeres végrehajtását. Más szóval a videojátékok valamiféle valóságos inkarnációjává tegye a hadviselést az Egyesült Államok katonasága számára.
Rumsfeld nem csupán álmodozott az FCS-ről, hanem gondoskodott róla, hogy az általa vezetett minisztérium öntse a pénzt a fejlesztésbe. Becslések szerint eddig 160 milliárd dollárt öltek a programba, amelynek fő szállítói a Boeing – a pilóta nélküli repülőgépek fő fejlesztője –, illetve az informatikától a biológiai rendszerekig igen sok mindennel foglalkozó SAIC. Az USA kongresszusának költségvetési bizottsága pár évvel ezelőtt 307,2 milliárd dollárra becsülte az FCS teljes költségét, amelyet nagyjából ebben az évtizedben kell állnia a költségvetésnek, ám ezzel egyidejűleg a kormány számviteli ellenőrző hivatala arra figyelmeztetett, hogy a programban fejlesztett mintegy 50 technológia közül legfeljebb egy tekinthető érettnek, azaz egyet használnak a mindennapi gyakorlatban. E kritika ellenére a fejlesztések rendületlenül folytatódtak, olyannyira, hogy mára az is kiderült, milyen óriási kockázat rejlik a központosított katonai informatikai rendszerben. Lehet, hogy egy pici vírus vagy féreg kifektetheti az óriási it-elefántot – derül ki a spacewar.com cikkéből.
Szakértők szerint minél hatékonyabban integrálják a katonaság elektronikai rendszereit, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a hálózaton szétterjedő vírusok vagy férgek számottevően károsítják azt, jelentősen akadályozva ezzel a hadsereg tevékenységét. Ezt nevezik aszimmetrikus háborúnak, amelyben a kiberhadviselés olcsó, pici kártevői támadnak a nagy, drága, bonyolult informatikai rendszerekre. Hogy ez nem csupán elképzelt veszély, azt statisztikai adatok és konkrét esetek is bizonyítják. Az előbbiekből kiderül, hogy 2004 közepe és 2005 közepe között 79 ezer támadás érte a kibertérből az USA katonai erőinek weboldalait, s nem kis része ezeknek kínai számítógépekről indult. Sőt, kínai katonai szakújságírók kiterjedt vitát folytatnak arról, hogyan lehet felvenni a harcot egy aszimmetrikus háborúban az Egyesült Államok óriási technológiai fölényben lévő hadseregével szemben.
A konkrét esetek sorából kiemelkedik a 2005 augusztusában feltűnt Zotob komputerféreg megjelenése, amely amerikai katonai szakértők gyanúja szerint már azért született, hogy tesztelje a katonai informatikai rendszerek ellenálló-képességét. Fennáll a lehetősége annak, hogy a Zotobot Kínában alkották meg, az viszont tény, hogy hivatalos adatok szerint az USA hadseregének okinavai bázisán több ezer it-rendszerben okozott kárt. A magyarázat szerint ott még régebbi, egyedi fejlesztésű rendszer működik, amely nem rendelkezett olyan védekező rendszerekkel, mint például az EDS által a haditengerészetnek szállított új technológiák. Ez utóbbiakat állítólag nem készítette ki a Zotob. További oka lehetett az okinavai bajoknak, hogy ott a legtöbb asztali gépen Windows 2000 operációs rendszert használnak, és a férget éppen arra tervezték, hogy ennek egyik biztonsági résén át behatolva okozzon károkat. Az EDS mint üzemeltető számos helyi hálózatot leállított a támaszponton, miközben igyekezett elszigetelni a Zotobot, sőt egy ponton minden felhasználónak azt ajánlotta, hogy egy időre húzza ki a gépét a hálózatból. Ezt követően kör-e-mailben kérték a dolgozókat, hogy az egyik hét végén hagyják bekapcsolva a komputerüket, hogy végigfuthasson a hálózaton a féregirtó program.
Persze a Zotob feltűnése óta eltelt másfél évben is rengeteget fejlődtek az FCS lépésről lépésre kiépülő rendszerei, ugyanakkor hiba lenne feltételezni, hogy a „komputerkártevő-fejlesztők” csak ülnek a babérjaikon, és nem keresnek újabb lehetőségeket a világ talán legnagyobb számítástechnikai hálózatának kicsinálására.
