Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Google 1,65 milliárd dollárért megvette a Web 2.0 egyik élenjáró site-ját, a YouTube-ot. A szakma meg tágra nyílt szemmel csodálkozik. Senki sem érti, hogy miért, és hogy miért ennyiért. Hiszen az ár töredékéért lehet ilyen site-ot készíteni, s a Google rendelkezik akkora látogatottsággal, ami hamar felfuttathat egy ilyen megoldást.
Mit is vett tulajdonképpen a Google? – teszi fel a költői kérdést a KFKI-s Bőgel György a blogjában. És válaszol is. Vett egy forgalmas áruházat, amelyben a felhalmozott árukészletnek igazából nincs se gazdája, se ára, ráadásul sok benne a gyanús eredetű vagy mondjuk ki nyíltan, lopott holmi. Ez az áruház forgalmas helyen van, rengetegen járnak ide, hoznak-visznek, nézelődnek, a nézésnek pedig értéke van, mert aki néz, annak az orra elé oda lehet rakni valamit, leginkább reklámot, és mint tudjuk, a Google lényegében reklámból él, az „eyeball business”-ben ügyködik.
Ha a YouTube valóban Web 2.0-s megoldás, márpedig annak kell lennie, hiszen a szakma szerint az, akkor joggal vethető fel a kérdés: mi az, hogy Web 2.0? Úgy tűnik, senki sem tudja.
A Web 2.0 elnevezés állítólag az amerikai O’Reilly Mediától származik, amely számítástechnikai tárgyú könyvek kiadásával és konferenciaszervezéssel foglalkozik. O’Reillyék 2004 közepén egy új konferencián törték a fejüket, és azt találták ki, hogy a dotkomlufi kipukkanásával a web nemhogy összeomlott, hanem új lendületet vett, olyannyira, hogy már nem is az, ami volt, hanem egy második, javított, 2.0-s verzió. Innen az elnevezés.
Egy meghatározás szerint a Web 2.0-t a nyitottság, a közösség, a tudásmegosztás és az aktív részvétel jellemzi. Egy másik szerint ebbe a táborba sorolhatók azok az alkalmazások, amelyek valamilyen webes szolgáltatásként használhatók, másodszor pedig valamilyen kollektív teljesítményként, csoportos munkaként jelennek meg. A harmadik az ellenkező oldalról közelít, nevezetesen, hogy mi nem a Web 2.0: nem egyszerűen új technológia, nem új szabvány és nem újfajta tartalom – leginkább egyszerre mindegyik, és – mint névadói és evangelistái állítják – elsősorban új attitűdöt, hozzáállást jelent. Maga a fogalom megalkotója is csak felsorolásszerűen képes meghatározni „találmányát” (lásd táblázat).
Egy másik meghatározási kísérlet szerint az igazi Web 2.0 vállalkozást az alábbiak jellemzik: szoftverek helyett költséghatékony és skálázható szolgáltatások, olyan adatbázisok feletti ellenőrzés, amelyeket nehéz létrehozni, és amelyek annál gazdagabbak/értékesebbek lesznek, minél többen használják azokat, a felhasználókba mint fejlesztőkbe vetett bizalom, a kollektív intelligencia leszüretelése és felhasználása, a „kicsik” erejének kihasználása a felhasználói önkiszolgálásban, valamint a hagyományos szigorú helyett könnyed felhasználói felületek, fejlesztési és üzleti modellek.
A fenti meghatározási kísérleteket alaposan megvizsgálva az derül ki, hogy nincs éles határ a Web 1.0 és a Web 2.0 között, sőt talán semmilyen sincs. Egy olyan felhasználó, aki az internetet korábban aktívan használta, de három-négy évig nem jutott a világháló közelébe, az ma ugyanúgy eligazodna a neten, mint korábban, legfeljebb egy kicsit szebbnek, érdekesebbnek, informatívabbnak érezné azt. Vagy ellenkezőleg. Persze találkozna újszerű megoldásokkal, modellekkel, de a változás nem jelentős. Az új megoldások – természetüknél fogva – akár még minőségileg is hozhattak újat, de nem forradalmiak, szó sincs a web új generációjáról. Az pedig, hogy a dotkomlufi kipukkanásával a web nemhogy összeomlott, hanem új lendületet vett, az olyan, mint amikor a második világháborúban a németek rugalmasan kiegyenesítették a frontvonalakat.
