Európában tavaly 6908 szobával emelkedett az összes kínálat, ez mindössze 1,1 százalékkal több, mint 2002-ben, amikor még azt rögzíthették, hogy 22 600 szobával lett több (ez 3,7 százalékkal haladta meg a 2001-es évet). A legnagyobb láncok toplistája gyakorlatilag változatlan, az erőviszonyok csak a tízes lista végén módosultak annyiban, hogy a spanyol Sol Melia feljött a hatodik, a TUI a nyolcadik helyre, és a Marriott International egy hellyel hátrébb, a hetedik helyre csúszott.
A Magyarországon is évek óta jelen lévő francia Accor óriási fölénye – mind a szállodák, mind a szobák számát nézve – tavaly is érvényesült. A társaság az átlagnál nagyobb mértékben – 1,4 százalékkal – növelte szobái számát. A franciák mögött szoros a verseny: a Magyarországon ugyancsak jelen lévő Best Western és Inter-Continental fej fej mellett küzd a szobaszámot tekintve, utóbbi 5,9 százalékkal több szobával áll a vendégek rendelkezésére, ez több mint 2700 szobát jelent. Érdekes, hogy nemrég a Vígszínház mögött hotelt nyitó spanyol NH Hoteles úgy tudta megőrizni tizedik helyét, hogy mind szállodái, mind szobái számát csökkentette.
