A jogosítványok tartalmi harmonizálása előtt a forma egységesítés következik: 2015-ig minden tagállamban azonos szabályok szerint kell bevezetni a chippel ellátott plasztik kártyákat a papíralapú vezetői engedélyek helyett. Ezeket a kártyákat pedig -hasonlóan a jelenlegi magyar szabályokhoz - tízévente kell megújítani.
A jogosítvány-rendszerek harmonizálása mellett egy egységes információs hálózat kiépítéséről is döntött az EP. Ennek köszönhetően nem fordulhat majd elő az, hogy olyasvalaki, aminek felfüggesztették a vezetői engedélyét, egy másikat szerezzen valamelyik tagországban.
Az egységes jogosítvány rendszerrel együtt számos közlekedésbiztonsági technikai intézkedés bevezetésére is sor kerül. Az EP annyiban másította meg az előterjesztő Európai Bizottság elképzelését, hogy nem vette át a támogatott javaslatban a 65 éven felüliekre vonatkozó korlátozást, valamint az orvosi vizsgálatok szigorítását. Az egységes rendszer mellett is tagállami hatáskörben maradna a professzionális vezetői engedélyekhez kapcsolódó szabályok, valamint szabálysértés esetén a büntetési rendszer meghatározása.
A harmonizáció ellen szavazó képviselők szerint túl bonyolulttá és bürokratikussá válhat a rendszer anélkül, hogy jelentősen nőne a közutakon a biztonság. A jogszabálytervezetet a közlekedési miniszterek tanácsa rendezi végső formájába, majd még egyszer az Európai Tanács és a Parlament elé kerül.
