Ifjúság 2000
Az Ifjúság 2000 elnevezésű közösségi program (2000–2006) a fiatalok mobilitását, a szolidaritási, illetve a fiatalok által irányított programokat, valamint az ifjúságpolitikáért felelős felnőttek továbbképzését segíti elő. Ez a program egyesíti a Fiatalok Európáért és az Önkéntes Európai Szolgálat elnevezésű korábbi programokat. Legfőbb célja az esélyteremtés. A program a 15–25 év közötti fiatalok számára nyújt együttműködési lehetőségeket, szabadidőprogramokat, éppúgy jelen van iskolaprojektekkel, mint sporttevékenységekkel. A hazai Ifjúság 2000 program két fő szempontja: egyrészt ifjúsági sporttevékenységek, valamint önszerveződések hathatós támogatása, másrészt a drogprevenció. A programban részt vehet minden ifjúsággal és gyermekekkel foglalkozó egyesületen, szerveződésen kívül iskola, önkormányzat, egyház, karitatív szervezet, segélyközpont.
Az Ifjúság 2000 főbb támogatott tevékenységei:
– Csereprogramok
– Tapasztalatcserék
– Helyi kisközösségek fejlődését szolgáló kezdeményezések
– Partnerkereső szemináriumok
– Ifjúsági információs projektek, stb.
Általában 15 és 25 év közötti fiatalok vehetnek részt az akcióprogramokban, több adott intézmény vagy szervezet képviseletében. A résztvevő csoportok legalább egyike európai uniós tagállamot kell, hogy képviseljen. Első lépésként – ha már adott egy diákcsoport – definiálni kell az együttműködési célokat. Ezután más szervezetekkel kell kapcsolatot létesíteni, amiben segítséget nyújtanak az egyes országok nemzeti programirodái.
Legközelebbi határidő metszéspont projektek szervezésére: 2004. június 1.
Projektpéldák:
A projekt neve: YOIS Europe 'Youth for Intergenerational Justice and Sustainability Europe'
Terület: környezetvédelem, figyelemfelkeltés
A projekt leírása: A 'Youth for Intergenerational Justice and Sustainability Europe' – YOIS Europe egy németországi székhelyű, nem állami karitatív szervezet. Céljuk, hogy a társadalmi, politikai és üzleti gondolkodásmód befolyásolásával hosszú távú fejlődést érjenek el a környezetvédelem és az oktatás területén. A pályázat egy tanulmányútra vonatkozik, Budapestről indulva, célállomás Bukarest. Húsz résztvevő (öt német, öt magyar, két holland, három lengyel és öt román) diák kerékpáron és autóbuszon ökológiai/környezetvédelmi területeket látogat meg és a kapcsolódó szomszédos települések döntéshozóival, vezetőivel találkozik. A bukaresti érkezés után egy konferencián való részvétel zárja le az utazást.
Elnyert támogatás: 12 145 euró.
A projekt neve: KRAFTWERKET
Terület: egészségügy, társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem.
A projekt leírása: A Kraftwerket Ifjúsági Ház (Kraftwerket Youth House) egy koppenhágai állami helyi szervezet, 15–25 év közötti fiatalok kulturális központja. A szervezet egyik alcsoportja a „Fiatalok a fiatalokért szexuális tanácsadás” („Youth to youth sex guidance”) elnevezésű egyesület, amely hat taggal féléves futamidejű projekt keretében működött. Szexuális úton terjesztett betegségek, fogamzásgátlás hatásai, terhesség, stb. témakörökben tartottak felvilágosító előadásokat, oktatóprogramokat.
Az egyesület csereprogramot szervezett, tíz chilei, hat norvég, négy dán és hat perui résztvevővel, egy dániai előzetes látogatást egy chilei tanulmányút követett.
Elnyert támogatás: 33 177 euró
